Hidegkúti-turistaház

bicikli

a múlt héten a grossglockneren voltunk biciklizni. az útvonal: bruck-edelweissspitze-hochtor-prenzen-hochtor. két napot szántunk rá, nagyon jó volt az idő, de ez nekem már nem megy. az első nap görcsölt a lábam, a csúcs előtt fel kellett adnom. másnap már jobban ment sokkal, de hát az első nap… első nap 1900, második nap 1600 m szintkülönbség. http://www.grossglockner.com/

azért is mentem, mert érdekelt, hogyan is zajlik arrafelé a turizmus. nem csak a hegy magasságában volt jelentős különbség. egyrészt bár a motorosok száma, aránya a mátrai felett volt, mégis valami nagyon normális módon ment ez az egész. igaz, sikerült egy olyan vasárnapot kifognunk, amikor az időjárás minden létező motorost kicsalt a hegyre, ezért ennyi füstöt életemben nem szívtam, de mégsem kellett azon aggódni, mikor gázol el valami idétlen állat. szóval a régen ismert fordulat: ott valahogy jobban oda tudnak figyelni a másikra.
a másik különbség a profizmus, összeszedettség. jó, van egy cirka százéves fórja az alpesi turizmusnak, de azért menedékházat építeni sem ugyanaz valószínűleg 2,300 méteren, mint nálunk, nyolcszázon. mindenütt ki vannak táblázva az útvonalak, látványosságok (amik vannak szép számmal), az út az út és nem külszíni fejtés (ld. mátraháza-galyatető szakasz), a menedékházakban, éttermekben a színvonal azonosan magas és nem lehúzós az étlap.
nohát ennek a nagy profizmusnak azért ára is van: a nagy tisztaság, kiszámítható színvonal bizony – számomra – kicsit unalmassá, hogy ne mondjam, blőddé teszi a dolgokat. van egy menedékház a fuscherlacke-n (http://www.fuscherlacke.at/), ahol a világ legjobb császármorzsáját (kasierschmarrn) lehet kapni. a gazda-szakács mormotákat tart valahol a házban és minden csoportnak lehoz egyet, a vállán mutogatja. a faszi ezt naponta többször is megteszi, a turisták meg örülnek, hogy jé, nyúl fül nélkül! de a jóemberről süt, hogy kicsit tele van már a hócipője a sok turistával, mormotacipeléssel. (vagy nem: de akkor tessék már egyet mosolyogni, a fenébe is!)
a legdurvább akkor volt ez a mormota-vircsaft, amikor a ház parkolójában echte stüszivadászok (jelmezben) – ötven és száz közt – a napi mormotavadászat eredményét beszélték meg, majd az egyik majom kivett a kocsijából két kibelezett jószágot, hogy, na, sporik, ez vót ma! azok meg elismerőleg nézegették. öt méterre tőlük meg a günther mutogatja a turistáknak a nyakában a házimormota kollégát…
a mormota dúvad? túlszaporodik? van rá tán kvóta is? ez is normál hétvégi szórakozás?
na, mindegy. bicajozni alapvetően jó volt, csak megéreztem, hogy egész nyáron alig ültem rajta, az első napon a csúcs előtt (edelweissspitze) már annyira görcsölt a lábam, hogy szégyenszemre fel kellett tolnom.
a másnapi túra (fuscherlacke-hochtor-prenzen-hochtor) már sokkal jobban ment, de messze formán kívül.
erre jött a következő héten a mátrakör, aminek a távját – külön versenyzői kérésre (szerintem a versenyzők külön, kérés nélkül menjenek annyival többet, amennyit akarnak) – meghosszabbították 5 kilométerrel a visontai erőmű felé. randa is, sík is. szembeszél, boly nem volt: annyira útáltam az egészet, hogy megfogadtam, biciklire sem ülök többet. meg is lett az eredménye, vörösmarton, másfél kilométerrel a cél előtt olyan görcsöt kapott mindkét lábam egyszerre, hogy fel kellett adnom. most először.
pontosabban, most először adok fel életemben valamit egyáltalán. aztán persze részben megbántam, de az is eszembe jutott, hogy ennek is lehet értelme. megtanulni feladni. a kitartás művészete helyett a feladás művészete. úgy feladni, hogy nem megbánni. ha már az ember bizonyított magának, hogy megszakadni bármikor, bármilyen jelentéktelen kihívás miatt is képes, akkor kipróbálni, milyen a fontosabb dolgokat feladni, abbahagyni – és nem keseregni, bánkódni miatta. valahogy úgy, mint a paul auster regényekben szokott lenni. sokáig nem értettem, miért mondják regényeire, hogy sci-fi-k, leginkább. annyi transzcendencia egy biztonságiőr műszakjában is előfordul, mint nála… itt lehet a megoldás: a lemondás, feladás (önfeladás) esztétikuma, művészete annyira, de annyira távol áll tőlünk, hogy nem lehet elhelyezni ebben társadalmi inercia-rendszerben.

ja, a házról: hamarosan (mitvisz kutya és spuri illetve rumli macskák, no meg csabi után) újabb lakóval bővül az állatkert: simont tegnap, futás közben találtam a városban egy úton. ha otthagyom, kilapítja valami autó. ha beteszem az árokba, a városban előbb-utóbb úgyis kimászik az útra. úgyhogy hazavittem a kertbe, kicsit aklimatizálódik, eszik-iszik, aztán megy fel hidegkútra kergetni a gilisztákat. a süni. kölyöksüni.
a macskák és mitvisz munkájával teljesen meg vagyunk elégedve, a rókának azóta, hogy ott vannak, nyoma sincs.
hamarosan megépülnek a járdák, kicseréljük a réten a padokat asztalokat. a pályázatunk nem nyert. azért a sztori kedvéért:
hazai támogatás, ISZJ-7 vagy mi volt a kódja a pályázatnak. (www.esf.hu) ifjúsági turisztikai szálláshelyek fejlesztésére meghirdetve.
valamikor júliusban írták ki. alig egy hónap (szerintem kevesebb) volt a beadásra. a pályázathoz csatolni kellett a fejlesztés műszaki dokumentációját és a szükséges engedélyeket. vagy egy nyilatkozatot a szakhatóságtól, hogy nem engedélyköteles a beruházás. mi szándékosan olyan dolgokat írtunk a pályázatba, amik nem engedélykötelesek (vagy úgy is meg lehet csinálni): a jelenlegi emésztők biológiai szennyvíztározókra való átalakítása, napkollektorok beszerzése (az aggregátor kiváltására), belső burkolási munkák. elmentünk a jegyzőhöz (azért a korrektség kedvéért: gyöngyöspata, gubancsik lászló), hogy ez a helyzet, nekünk ez a pályázat létfontosságú, a fejlesztések pedig – beláhatja – sokkal inkább a környezeti terhelést hivatottak csökkenteni, mintsem a beépítést növelni. első körben vinnünk kellett egy földhivatali tulajdonilap-másolatot. ezen valami miatt nincs rajta a ház (“a digitalizáláskor lemaradt”, vagy mi).
hát – mondja -, ezen nincs rajta a ház, nem tudják így kiadni sem a működési engedélyt, sem a nyilatkozatot. no jó – kérdeztük -, de akkor az előző működési engedély mi alapján lett kiadva? khm, nem tudok most erre válaszolni, bekéretem a dossziét, majd keressenek pár nap múlva.
pár nap múlva már csak pár nap maradt a pályázat beadásáig, ezért személyesen ment gergő. a jegyzővel csak nagy nehezen sikerült beszélni: akkor lehetne szó erről a nyilatkozatról? milyen nyilatkozatról? adjanak be egy kérelmet és harminc napon belül válaszolunk! de két nap van a pályázat beadásáig. “harminc nap. most pedig sietek, megy a buszom.” (10.30 volt a pontos idő).
mi mindezt megírtuk a hiánypótlást kísérő levélben: ezért és ezért nem tudjuk teljesíteni a kért papirzációs elvárásokat. beláthatják, ha akarják. nem akarták. vagy nem bírták.

ááá, szóval ez egy magyar történet. ez egy magyar pályázat. ha tényleg harminc nap az ügyintézési határidő, akkor más hogyan adta be, tudta beadni a pályázatot ilyen rövid határidővel? vagy eleve azok pályáztak, akiknek ilyen – aktuális engedélyezett – tervük volt?

vagy csak nekünk sikerült kifogni egy ilyen hatóságot?

Leave a Reply