Hidegkúti-turistaház

mátrahegy

 

tegnap végigmentünk a mátrahegy 40-es (a pontosság kedvéért: 43,5 km) távján. ahogy lehetett sejteni, sár és latyak. a sárral nem lett volna nagy gond, mert abban legalább valamennyire lehet haladni, de a pisztrángostótól kékesig estem-keltem. lefelé meg csúszkálgattunk, az meg már 35 km után nem vicces. amúgy kifejezetten élveztük janival és grátzyval. eső sem volt, jó volt a társaság is. az idő elég szar lett, de végigrinyáltuk az utat: fájt a fülünk, folyt az orrunk.  nekem meg a talpam is fájt, mert, izé, harántszalag valamim van – jani szerint. de ezen kívül még legalább háromféle másik nyavajám is volt. nagy élvezet lehetett velünk jönni. azért a 7.52 nem olyan rossz, nem is jó idő. (ha kicsit megnyomjuk, első húszban vagyunk.) szép ez a túra, jó felkészülésnek a mátrabércre (április 10.)

 

utána ki kellett lazítani, úgyhogy be a szaunába. életemben ilyen jól még nem esett. alig tudtam felülni a szauna padjára, de utána úgy éreztem magam, hogy megint neki tudnék indulni a túrának. majdnem. ehelyett elmentünk tarjánba a táncházba. próbáltam táncolni, de arra igencsak csúnyán néztem, amikor “rogyasztani” kellett volna. majdnem egy nagy berogyás lett a dologból. legközelebb április 4-ikén a húsvétvárás lesz a következő program (gyöngyöstarján, kultúr). a zene kíííválóóó, balogh edina szerintem a galaxis legjobb prímása és a többiek is nagyon jók.

 

 a táncház végén beszélgettünk kicsit arról, mi is legyen a következő alkalommal a program, s felvetődött a virágvasánap, húsvéti ünnepkör kérdése. magunk közt azt találtam mondani, hogy egyáltalán nem bánnám, ha bimbinek (aki sajnos hamarabb olvassa a biff evangéliumát, mint bármely másik evangéliumot…) meg társainak értelmes okosan valaki erről beszélne, de a katolikus bagázst nem igazán szeretném. naná, hogy volt a társaságban templomjáró is, andrás barátunk (kontrás, mesemondó). mondtam neki, hogy, ha téged rosszul érint akkor bocs, de nekem nagyon a bögyömben van ez a hipokrita, szemforgató banda (aki ismer, tudja a sztorit). megérti, mondta: “a mi egyházunk nem őszinte és nem vonzó”. – mint egy számára elfogadható pap egyszer jellemezte a helyzetet. na, ebben meg is egyeztünk. és abban is, hogy most, pont most volna arra szükség, hogy okosan és hitelesen beszéljenek és közösséget építsenek. de ez áll a jelen magyar rómkat egyháztól a legtávolabb. azért érdekes ez, mert egyfolytában arról beszél mindenki a környezetemben, hogy milyen fontos a közösség, az újradefiniált társas kapcsolatok rendszere. lehetne ilyen akár az egyház is (mint ahogy sok karizmatikus kisegyház hasonlít is erre), de valahogy ezt az űrt vagy nem akarja vagy nem képes érezni a “történelmi” egyházak köre. ehelyett útálkoznak azokra, akik képesek megérteni ezt és követelőznek a még nagyobb állami appanázsért. és közben meg mi sem áll távolabb tőlük, mint a valódi társadalmi problémák érzékeny és önzetlen megközelítése. 

 

vasárnap reggel a kossuthon volt egy interjú a rubovszky ritával, a hungarofest programiroda vezetőjével a haydn évről. a programsorozat mellett – azért ez mégiscsak a vasárnapi újság…- a megkérdezett beszélt a értékvesztésről, globválságról. illetve arról, hogy ebben a helyzetben mennyire fontos is a kultúra, mert az emberek a kultúrába tudnak kapaszkodni, ez jelenthet egy biztos kapaszkodót etc. 

 

nem először hallom ezt a fajta érvelést a kultúrával kapcsolatban, de ebben a kontextusban meghökkentő. az, hogy a kultúra (és nem feltétlen vagy kizárólag magaskultúra) fontos a társadalom számára, vitathatatlan. de azt még gondolni is, hogy a válság és értékvesztés által érintett rétegek és a haydn év közt lehet valamiféle kölcsönhatás – minimum cinizmus vagy nem is tudom. aki értékvesztett, annak fingja sincs, hol van fertőd. ha igen, akkor valami hany istókos kontextusban rémlik valami, vagy mert tán ott is forgattak már pornófilmet. aki értékvesztett, az haydn-ra haragudni fog, ha meghallja. annak meg benyom egyet, aki a bartókra kapcsolta a rádiót. akit a válság érint, az ha hozzájut ekkora összeghez, akkor kifizeti a lakáshitelének havi kamatkülönbözetét, aztán negyvenhét más (számára) fontosabb dolgot talál, minthogy elautózzon meghallgatni egy haydn-koncertet. (vagy ne autózzon? szálljon is meg ott?) akit a válság érint, az nem fog a műpába jegyet váltani. akikről ez a nő beszél, azoknak édesmindegy, hogy haydn most akkor osztrák vagy kicsit magyar volt-e. hogy beépül-e a magyarságképébe. mert abban nincsenek is zeneszerzők egyáltalán. de, vannak: fekete kávé, csumi és a tutajos, ilyenek.

 

mielőtt még itt a demagógia vádja érhetne: nem arról van szó, hogy abcúg hoch kultúra. nem. csak ez a fajta kávéházi rinyálás, amelyik a valóban drága de valóban fontos szolgáltatást a társadalmi problémák súlyával akarja legitimálni, no, ez gusztustalan. mert van kapcsolat, hogyne volna, a magaskultúra megléte és egy ország társadalmi képe közt, de hogy ez közvetlen volna és a szar helyzetben lévők mindennek közvetlen haszonélvezői lehetnének, az valószínűtlen. csak a gyanú marad, hogy a költségek aránytalanságának (azaz hogy a haydn évet a nyírcsömöri iskolai takarító adóforintja ugyanúgy – ha nem inkább – támogatja, mint a koncerteken ott csücsülő überértelmiségé) a legitimizálása mindez.

One Response to “mátrahegy”

  1. Olvasgatom a soraidat és isten igazából nem értem. Többször átolvastam és valahol mindig elvesztem a fonalat. Azt értem, hogy a kultúra és a társadalom, illetve a most oly divatos válság kapcsolatáról írsz csak valahol összekuszálódik nekem az okfejtésed. Sajnos nem hallottam az említett vasárnap reggeli műsort, bár jómagam is szinte kizárólag a Kossuth rádiót hallgatom, sőt az is megesik, hogy néhanap áthangolok a Bartókra. Szóval mint mondom nem hallottam az említett műsort ezért nyílván nem volna érdemes belekötni az ebből fakadó gondolataidba. Ám a kultúra mint olyan érdekel sőt megkockáztatom, hogy teszek is néhanap érte. Ezért venném a bátorságot, hogy jómagam is eszmét futtassak az ügyben. Abban mélyen egyetértünk, hogy a kultúra fontos a társadalom számára, legyen az egyén akár egy utcaseprő vagy akár egy egyetemi dékán. Ebben nincs vita, a magas kultúra pedig mindig is része volt a társadalomnak. Ami megint csak vitathatatlan, hogy a magasnak nevezett kultúra szinte biztos, hogy mindig is rányomta a bélyegét a társadalom egyes rétegére és én azt gondolom ez így van rendjén és ezzel nincs is semmi baj.
    Valójában én is azt hiszem ok okozati összefüggés van a kultúra változása, és elérhetősége talán magassága illetve a társadalmi változások milyensége talán mélysége között. Az egyértelmű, hogy a fogyasztói kultúra simán bedarálta a legszélesebb társadalmi réteget és ettől mindenki boldog a maga módján. Mert ennek a rétegnek hirtelen minden (nyílván ameddig tekinteni tud) elérhetővé vált. Ez viszont azonnali pozitív önértékeléssel jár az egyén számára. És ez mint a dohányzás az alkoholizmus, a drogfogyasztás könnyen szenvedélyé válik/válhat egy olyan társadalomban ahol egy jó ideje nem az egyén hanem a csoport a közösség a meghatározó tényező, hozzáteszem ideológiailag. Mert hiszen az egyén mindig is szeretett volna kilógni a tömegből, így volt ez rég is. A rendszerváltás óta nem történt más mint ehhez az önértékeléshez az egyén megkapta a legegyszerűbb és talán legprimitívebb eszközt a vásárlást. Ami nem más szerintem mint egy konkrét társadalmi frusztráció avagy pótcselekvés egy betegség tünete. Fogyasztani mindenki tud, nem kell hozzá semmi csupán ellenérték azt meg az időközben elszaporodott bankok boldogan hozzák szétterítve mint a legyezőt akár házhoz is hozza a drága dellát. És hogy mi köze ehhez a kultúrához, pláne a magas kultúrához. Valóban a kultúra feladata lett volna, hogy ne váljon a társadalom ész nélkül fogyasztó barommá. Mert szerintem ugyanolyan folyamatokat stimulál a fogyasztás mint a magas kultúra vagy akár sima kultúra. Legalább is én így figyeltem meg. Egy színházból távozó társaság épp oly boldog, mint a teszkó parkolóban pakolászó tömeg. Bár az tény, hogy az egyik esetben passzív az ember míg a másik esetben aktív résztvevője az egyén a történésnek és ennek talán jelentősége is van – nem tudom. A magas kultúra meg valahol nekem mindig egy elérhetetlen vágy volt, gondolom másnak is, aki hasonló rétegből indult mint én. És akkor amikor könnyen ki lehet váltani az ebből eredő boldogságérzetet akár egy teli bevásárlókosárt tologatva a hitelből vett kocsi felé. Csak el kell menni megnézni egy közeli bevásárlóközpontba, ami bezzeg minden sarkon van (na ez kinek az érdeke?), ha ez így ilyen könnyedén pótolható akkor az egyén nem fog külön utakon harcolni egy Haydn-koncertetjegyért. Én azt gondolom az emberek kész modelleket kapnak, főleg a médiából, amit viszont ugyanaz az értelmiségi réteg irányít, és bár én romantikus alkat vagyok, jól hiszem ha azt hiszem, hogy nincsenek értékvesztett emberek, csupán csúnyán megvezetett vagy szándékosan elhülyített emberek. Meg azt hiszem az értékek definíciói változtak meg jócskán, de talán ez sem véletlen.
    De vissza a kályhához. Hiszem, hogy a magas kultúra hatással van a társadalomra, habár nem kapcsolódik szervesen a társadalom egészéhez. A társadalmi rétegek kapcsolódnak a egymáshoz, és azt gondolom ez a kapcsolatrendszer az ami valójában hatással van akár az egész nemzetre, és így akár az ország gazdaságára is akár. Én magamban megfordítom a dolgot, a mi volt előbb kérdést és hitem szerint a tojás volt előbb mint a tyúk. És innen akár elfogadható is az a teória, hogy a magas kultúrának lehetne hatása a megváltozott a társadalomra. Ráadásul megváltozott vagy folyamatosan változik a közvetítői réteg is. Mert nincs azzal baj, hogy akár, ha a nyírcsömöri iskolai takarító adóforintjaiból jön létre az Operabál, hanem az a baj, hogy az ott mulató elit már nem elfogadható az ország nagy része számára mint elit. Szerintem. A megélhetési politikusok és a szintén megélhetési celebek és ahogy mondod az überértelmiségi, aki már réges-rég nem teszi a dolgát (a társadalom felé vagy számára) hanem meghitten csókolgatja önnön aranyba mártott hímtagját. Nem eriszkedik már le a pórnép közé, szépen szólva szarik mindenre. Főleg rí saját magán, a képzelt meg nem értettségén. Pedig volna akár visszajuthatna az értékekből a nyírcsömöri iskolai takarítónak. De ahoz túl művelt. És itt a szakadék.
    Valójában a takarító is megelégszik már a kereskedelmi TV-k által nyújtott kultúrával. Talán mert nincs tudomása arról, hogy létezik más is, bár ezt igazából nem hiszem, kétlem. Mint mondtam nem hallottam ezt a műsort, de abban egyetértek, hogy baj van a magas kultúra környékén és ez szomorú hatással van a társadalomra és ennek akár kihatása is lehet a mostani szánalmas állapotra. Továbbá azt gondolom, hogy ez az egész egy jóval mélyebb társadalmi folyamat tünete. Amit írsz, hogy: aki a Bartókra kapcsolta a rádiót. akit a válság érint, az ha hozzájut ekkora összeghez, akkor kifizeti a lakáshitelének havi kamatkülönbözetét, aztán negyvenhét más (számára) fontosabb dolgot talál, minthogy elautózzon meghallgatni egy haydn-koncertet. Ez már szerintem szimplán a végjáték. Egyszerűen azt gondolom, hogy ésszerűtlen hitelkonstrukciók helyett inkább haydn-koncertet kellet volna hallgatni – akár a Bartókon is -, és akkor talán megtakarításai lennének az embereknek és nem borulna be a bankszektor. Durván, bár elismerem, hogy ez egy igen naiv megközelítés.
    De a lényeg az, hogy mégsem gondolom olyan rettentőnek a dolgot, pontosabban nem ott gondolom problémának ahol a te soraid között kiolvastam, ahogy te látod. Ahhoz hogy az egyén változtasson az igényén jórészben az egyén elhatározásán múlik és csak kisseb részben a kultúra elérhetőségén. És talán egy részben az arról szóló kommunikációnak és azt hiszem amióta én élek, illetve felfogom a dolgokat körülöttem úgy látom mindenki a másikra mutogat. A Bartók rádió jó! Mert megtehetem, hogy ingyé üljek egy haydn-koncerten. Azt gondolom, hogy az is jó, ha valaki rinyál, mert legalább szóban tesz valamit ellentétben azzal a réteggel – és ebben teljesen egyet értek veled -, akik űberértelmiségként végigüli az előadást, és utána csak arra marad energiája, hogy öntömjénezze saját (valós vagy vélt) műveltségét, mutatva ezzel, hogy bezzeg mennyivel különb is a pórnépnél. Ez az új értelmiség „nagy” kínja. Mert nekem erről mindig azok a parttalan értelmiséginek mondott beszélgetések jutnak eszembe amelyben mindenki tudja a morális válság megoldását, és ennek ellenére mégsem történik semmi ebben az országban.
    Azt gondolom egyetlen út van csupán: az hogy mindenki a legjobb tudása szerint elkezdjen végre – a saját belátása szerint is – dolgozni, megtalálja a helyét a társadalomban és akkor a gazdaság is működni fog. Mert az az igazság, hogy egy jó ideje már szarrá szét van elemezve ebben az országban minden és mindenki, és már csupán annak volna itt az ideje, hogy méltóztassanak az urak valóban nekilátni és tenni is valami és nem csak mímelni. A miniszternek, rendőrnek, karmesternek és a takarítónak, ugyanúgy és egyaránt. És akkor végre mindenki azzal foglalkozna, amivel kell, amivel hasznos lehet és csak jó értelemben foglalkoznának egymással az emberek. A kérdés pedig az: hogy az az értelmiség amely ész érvekkel megváltoztatta egy ország életét, az meg valójában hol van? Na hol van? Amikor állítólag nehéz volt beszélni mert üldözték érte az embert akkor volt Cseh Tamás meg Bereményi, most hogy lehet szólni egymáshoz, most van Győzike meg csöcsvillantás. Ugyan ne mond, hogy ez nem rajtunk múlik! Valahol azt hiszem ez itt legnagyobb gond, és nyilván ez kihat a művészetre a magas művészetre és az élet egyéb területeire, a hitre a vallásra a néptáncra a közművelődésre a közösségekre és a közösségi életre, a falvakban élőkre az iskolásokra az orvosokra a betegekre és a postásokra is, egyszóval mi magunk hatunk szimplán mi magunkra. Valójában azt gondolom, hogy az értelmiség súlyos apátiával küszködik és képtelen ebből kitörni. És azt is egyre inkább hiszem, hogy ez mindig is így volt. Egy tehetetlen réteg siránkozása.
    Hogy ez megváltozzon abban szerintem akár nagy szerepet kaphatnának a történelmi nagy egyházak, hogy visszaadják a hitét egy abszolúte hit nélkül élő és közlekedő rétegnek. Hogy ehhez Isten kell vagy Jehova vagy Buddha, netán az összes istenek mindegyike, az szerintem teljesen mindegy.

    Ja és Balogh Edina, tényleg remek prímás, meg a többiek is kiváló zenészek és amit csinálnak az abszolúte szeretni való de a táncház, tegyük a szívünkre a kezünk, az szörnyű volt. És ez nyílván nem az érintett zenészek sara. Persze az is lehet, hogy nekem volt más elképzelésem a dologról, és ezért láttam ennyire lehangolóan, másnak mint ami valójában volt – nem tudom.
    Természetesen a fent vázolt gondolatok csak és kizárólag az én véleményem, és az is elképzelhető a számomra, hogy az egész nem más mint egy űberértelmiségi nyavajgás tőlem az is lehet, hogy csupán nem értem azokat a folyamatokat amik körülöttem történnek és hibás következtetéseket vonok le kontroll híján önmagamban. De most azt gondoltam, hogy egyszer talán megengedhetem magamnak, hogy én is elmondjam mit gondolok erről-arról. Továbbra is szeretem a Kossuth rádiót, a Bartókot, és idegesít a Petőfi szótlansága. Valamelyik nap arról vitáztak az érintettek, hogy ez milyen fasza. Mert most már a harmincasok is közszolgálati rádiót hallgatnak. Na ja de ott aztán senki nem szól hozzájuk, így aztán pont annyi értelme van paplan alatt fingani. Szóval havonta azért megnézek a családommal egy-egy kiállítást – nemrég Dürert és barátait -, és továbbra is szeretek hébe-hóba színházba járni, ugyancsak a családommal. Jókat mókázunk az amúgy szomorú állapotban lévő mátrai tájban. Jut eszembe, a Házáról Füredre tartó sárga jelzésbe beletoltak egy hatalmas traktorgumit az Ózonnál, hogy még csak véletlenül se járjon arra a turista. Amúgy meg vdéki lévén a vidékre jutó kultúrával kell megbarátkoznom, ám ha jól áll hozzá az ember ez sem kevés csupán keresni kell. És őszintén megmondva ilyenkor szinte mindig magamfajta közelről sem űberértelmiséginek látszó emberekkel találkozom. Mert végkövetkeztetésként, még az is lehet, hogy csupán megszállott panaszkodók vagyunk és szeretjük azt hinni, hogy nekünk biztosan űberszar, ezért vagy inni kell vagy legalább keseregni, befalcolni kell, hiszen lassan ez lett az értelmiségi lét egyetlen értelme, bár azért abban lehet valami, hogy egy-két dologban valóban komolyabban kéne venni már végre önmagunkat.

    asszem

    Egy régvolt jóbarát

Leave a Reply