Hidegkúti-turistaház

félméteres hó

pic-42.jpg

sokan kérdezik tőlem, hogy miért nem pályázunk támogatásra a ház felújítására, bővítésére, programokra. nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, sőt, tavaly még utána is jártunk a dolognak, mivel volt egy olyan pályázati kiírás, ami látszólag épp megfelelt volna. ifjúság szálláshelyek, kiegészítő programok, természettudatos nevelés stb. hanem amikor alaposabban elolvastuk a pályázatot, a sok feltétel és adminisztráció visszariasztott. ott kezdődik a dolog, hogy professzionális kiépítés, ellátottság kell hozzá, rahedli tervet, engedélyt kell becsatolni és megígérni, hogy negyvenötmillió gyereket fogadunk egy év alatt. egyszóval az egész pályázat úgy lett kitalálva, hogy az semmiképpen nem felel meg a mihozzánk hasonló turistaszállásnak, kulcsosháznak. nem mondom, hogy nem gondolkodtam el azon, nem lehetne-e esetleg olyan kiírást is kitalálni, ami mondjuk az olyan csont veszteséges, de mégiscsak – célját és működését tekintve – fontos házak fejlesztését-fenntartását támogatja. de, mivel hozzánk hasonló egy-kettő van az országban, könnyű belátni, nemigen lesz olyan világ, amikor erre a kis létszámú mezőnyre pályázatot írnak ki. 

a héten tolnában ügyeztem egy kis faluban. a faluban turizmus semmi, pedig lehetne, mivel a táj gyönyörű, néprajzilag is bőven volna mit mutogatni. a polgármester bemutatott egy több tízmillióból nemrég felújított, de üres valamikori iskolaépületet. ifjúsági szálláshely kialakítására kaptak grandiózus támogatást. hogy nincs turizmus? “erre lehetett pályázni, az épület meg itt pusztult csak.” most már bármilyen célra (most épp oktatási) odaadnák, csak ne álljon üresen. hogy lehetne idegenforgalmi célra is hasznosítani, sem a pályázóknak akkor és most, sem a bírálóknak meg sem fordult a fejében. ez a “fejlesztés” is olyan, mint a számtalan uniós pénzből felújított kistelepülési iskola: százmilliót beleölnek, mert a polgármester kijárja valamelyik politikusnál, vagy a pályázati rendszer “nehézkedési ereje” miatt kerül rá pénz. hogy a településen két év múlva már gyerek sem lesz, senkit nem zavar.no, azt hiszem, ilyenkor megerősödhet az emberben, hogy nem, nem akarok mégsem pályázni. ez a pénz büdös. ha a fejlesztés az idegenforgalomban ezt jelenti, hát ehhez ne is legyen közöm.

pénteken délután felmentünk ismét fát vágni. gyalog jöttem haza a zöld kereszten, tóthegyes felé. félméteres szűzhóban tapostam az utat, előttem nem jártak csak állatok. láttam is szarvast – egész közel engedett a fenyvesben, ott lustálkodott egy fa alatt -, egy muflon kos párt (nem vagyok etológus, az náluk frankó vajon, hogy a kosok párban járnak…?) és őzeket. a tóthegyes elképesztően szép volt.olyan nyugalomban üldögéltem ott, a csúcson egyedül egy félórát, mint még tán soha. vittem magammal egy üveg apámféle gyümölcspálinkát, kívül-belül vattapuhaság volt.lefele menet ismét csak nyakig hóban, fenyvesben.pic-44.jpg 

károlytáróra beérve volt  még félórám a buszig, épp nyitva volt a bolt – még soha nem voltam benne, hiába járok itt el hetente. az biztos, hogy ilyen bolt nincs már sok az országban. valamikor, amikor a bányásztelepülés még élt, talán jobban fel lehettek töltve a polcok, de szerintem a hangulat, felszereltség nem sokban különbözött. a bolt helyiségéből nyílik egy másik, ez valamikor hentesüzlet volt, ma a helyi két-három törzsvendég ide vonul vissza meginni a féldecis kiszerelésű szintetikus töményét. az egész épület rogy össze, mint a falu maga. ahol korábban több mint kétszázan laktak, ma ötvenen próbálnak túlélni. van, aki havi 26,000 forint nyugdíjat kap, semmi mást.   pic-48.jpg nehéz felfogni, hogy miért nincs értékük itt az ingatlanoknak, hiszen elég jó fekvésű kis település. azt is nehéz megérteni, ma, amikorra felszámolták nagyjából az ércbánya szennyezését, miért nem indul el itt valami idegenforgalmi fejlesztés (itt van vége az ország egyik legnépszerűbb downhill pályájának is.) de egyelőre valami orbitális derpesszió lengi be a tarr béla filmjeire emlékeztető boltot, blokkházakat. és az is abszurd, amikor a falu emblematikus figurája, a szakállas, kutyás ember – mindig strázsálja a semmit – a beszélgetés fonalát a szlovén-olasz határviták története felé kanyarítja. mintha ez bármi fontossággal bírna károlytáró életére nézvést. persze miről beszéljen? a jövőről? az is egyelőre van ennyire abszurd itt. a múlt is: amikor a bányát bezárták, néhány család a környező országok bányáiban vállalt munkát, majd tizenöt család egyszerre ment el mongóliába bányásznak. a legmegdöbbentőbb, hogy senki, senki nem jött még csak látogatóba sem vissza korábbi otthonába. kitörölték a múltjuknak ezt a darabját az életükből valószínűleg. állva a boltban, odahúzódva az ütött-kopott tűzhelyhez, amin egy lábosban valami melegedett, hallgatva a helyi két dzsanki szavak nélküli nem-beszédét, nem nehéz arra gondolni, hogy itt tényleg nincs már az idő múlásának bármiféle jelentése. itt mindenki elkönyvelte, ennyi volt…

este hívott valaki, hogy másnap teljesítménytúra lesz a mátrában, a LeFaGySz. de vadászat van a túra útvonalán, felénk hoznák a túrát. örülök neki, mondtam. adunk teát, zsíroskenyeret. kutyakemény volt a terep, előtte nap én is megtapasztaltam, milyen szuszogós menni a hóban, pedig én csak hat kilométert mentem. jöttek is, de komoly késéssel. nem számítottak rá, hogy tea, melegedési lehetőség, kaja lesz. kellett is sokaknak. nekem meg öröm volt, mert arra gondoltam, hogy úgy működik a ház, ahogy kellene. cserkészek laknak, túrázók ki-s-be.nem szeretném bántani a szervezőket, de azt nem értettem, hogy ha felajánlom nekik a házat, az ellátást (ingyen), akkor miért nem éltek valóban ezzel (az ellenőrzőpontot fenn, az elágazásnál adták). no, de ők tudják. nem tudom, mennyien adták fel, de még este hat után is érkeztek, nekik már nemigen volt esélyük értelmes időben befejezni a túrát, hiszen még a zám-patak völgye és a muzsla is hátra volt.

én fél ötkor felcsatoltam a sífutó lécemet és mentem gyöngyöstarjánba, ahol most volt az első alkalma a barátaim által szervezett táncháznak. ritka nagy élmény volt a sítúra lefelé. csak a világos oldalában olvadt el a hó, addig csúsztam. szembe pedig a teljesítménytúrázók utóhada. mire leértem, az alkarom akkora lett mint popeye-é…egy kis reklám a tarjáni táncháznak (ne tessenek valami vérnackó, népiromantikus ügyre gondolni. egyszerűen jó zene, jó társaság. ha lenne jó bor is, akkor az lenne a betetőzése a dolognak. így házi készítésű sütik vannak, amik majdnem pótolják a bort):

március 7. tavaszköszöntés

április 4. húsvétvárás

május 1. szabadtéri játékok és táncház a gyöngyöstarjáni tóparton

június 27. Szent Iván és múzeumok éjszakája a gyöngyöstarjáni faluháznál

Leave a Reply