Hidegkúti-turistaház

mátrahegy

  tegnap végigmentünk a mátrahegy 40-es (a pontosság kedvéért: 43,5 km) távján. ahogy lehetett sejteni, sár és latyak. a sárral nem lett volna nagy gond, mert abban legalább valamennyire lehet haladni, de a pisztrángostótól kékesig estem-keltem. lefelé meg csúszkálgattunk, az meg már 35 km után nem vicces. amúgy kifejezetten élveztük janival és grátzyval. eső sem volt, jó [...]

félméteres hó

sokan kérdezik tőlem, hogy miért nem pályázunk támogatásra a ház felújítására, bővítésére, programokra. nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, sőt, tavaly még utána is jártunk a dolognak, mivel volt egy olyan pályázati kiírás, ami látszólag épp megfelelt volna. ifjúság szálláshelyek, kiegészítő programok, természettudatos nevelés stb. hanem amikor alaposabban elolvastuk a pályázatot, a sok [...]

hideg, meleg

ma fel akartam menni hosszú idő után a hegyre, de visszatartott a lustaság. pedig volna mit tenni, mert jövő héten is jön egy bicajos társaság és fát kellene vágni. ez a favágás szép is, romantikus is, de azért van benne egyfajta egzisztencialista minek érzés. merthogy mi már gázosak vagyunk. csak be kell nyomni a gombot, [...]

korzika

a múlt héten franciaországban jártam, ezért nem tudtam elindulni a mátrakörön. pedig idén nagyon készültem. na, majd jövőre. gratulálok mindenkinek, pláne a barátaimnak. szóval nizzában jártam, ahol volt egy szabad hétvégém is. nizzáról nem akarok sokat írni, mert azon kívül, hogy kulinaritás, divat, cote’d’azur nemigen jut más az eszembe. ja, hát ezek nagy dolgok, de [...]

keresztes körül

ha a blogon nagy a csend, akkor a házban zajlik az élet. akkora a különbség a tavalyi évhez képest, hogy leírhatatlan: amíg tavaly annyi eső sem volt, hogy egy rendes kaszálásnyi fű nőljön, addig idén a természet a két hónapja még teljesen tisztára takarított felvonulási területet visszahódította. a megásott alapokhoz csak úgy lehet hozzáférni, hogy [...]

almás szilveszter

lógott ez a levegőben. egész ősszel és eddig – nem túlzás – naponta két-három telefonhívásom volt, hogy szilveszterre szabad-e a ház. nyár végétől ki volt adva. már azon gondolkodtam, hogyan fogok 2008-ra műfajt teremteni a szilveszterturizmussal. egyszerhasználatos házakat építek mézeskalácstésztából és kiadom. egy éjszakára megteszi, a végén meg meg lehet enni még fel is jöttek [...]

mátrában, ha nem hidegkúton

megelégelvén csoportjaink folyamatos eltévedését már mátrakeresztesen, kitettünk egy irányjelző táblát ahhoz a kishídhoz, amelyikről a sárga jelzés elindul, elhagyja a falut. most tehát el kell indulni a zöld sas kocsmától a sárga jelzésen, majd addig kell menni, amíg a “hidegkúti turistaház” feliratú táblát a nyilakkal meg nem látjátok. itt a kis betonhídon át kell menni, [...]

last minute

kedves blogolvasók! (ha vannak ilyenek… vannak, mert ketten is mondták a múlt héten, ugye, gergő?) az van, hogy a pressley ridge alapítvány visszamondta az október 14-18. közti időpontot. szar ügy, mert már elég közel van. ráadásul eszi is a méreg az agyamat, mert a múlt hónapban kb. három csoport is jött volna ekkor. szóval vegye-vigye [...]

bicikli

a múlt héten a grossglockneren voltunk biciklizni. az útvonal: bruck-edelweissspitze-hochtor-prenzen-hochtor. két napot szántunk rá, nagyon jó volt az idő, de ez nekem már nem megy. az első nap görcsölt a lábam, a csúcs előtt fel kellett adnom. másnap már jobban ment sokkal, de hát az első nap… első nap 1900, második nap 1600 m szintkülönbség. [...]

újabb szomszéd

tegnap áttúráztunk ágasvárra. az ottani turistaházban szép forgalom volt, jöttek-mentek túrázók, be-beugrottak enni-inni. ahogy juhász janival beszélgettünk, bekapcsolódott egy srác, és kiderült, hogy ő a nem messzi kósik tanya gazdája. tavaly vették meg, s most családi nyaralóként működik. illetve működikk majd, ha kész lesz, mert munka van rajta bőven. aztán ahogy beszélgettünk, az is kiderült, [...]