Hidegkúti-turistaház

hideg tökök hava

van, amikor nincs sok közölnivaló a blogon, hacsak annyi nem, hogy nincs semmi – és az jó. azt a rutinná váló mondatot, hogy ezerszínű az erdő, gyönyörű az őszi napsütés, minek is leírni, mindenki látja.

azt sem érdemes leírni, hogy minden hétvége jó fenn. illetve az azért érdekes, hogy ez a negyedik szezon és még mindig jó, sőt egyre jobb. talán a favágás, fagyűtés tetszik a legjobban mostanság. mármint – nocsak, mégis vannak hírek – az, hogy minden legális lett. legálisan szedem a fát, teljesen rendben van a ház működési engedélye, szóval ez egy kicsit a beérkezettség már, vagymi.

lassan lehetne a fejlesztésen gondolkodni ismét, ami, ugye, pénz, pénz, pénz. de az biztos, hogy eltökéltem, jövőre nagy felújítás lesz a szállásépületben. nagy… festés, burkolás, az ágyak rendbetétele.

meg jó lenne a saját házat is bebútorozni, de legalábbis a mosogatót megcsinálni.

nem létezik, hogy az időjárás és az emberek megbolondulása közt szerves összefüggés volna. most hétágra süt a nap, már jóideje. na, jó, azért hideg is van. de hogy mindenki kezd megbolondulni. illetve ez így nem is igaz, aszem, én kezdek, de jó irányba.

jaj, de jó, délután fellépése lesz a gyutacsnak gyöngyössolymoson, az idősklubban. tavaly is voltunk öregeknek fellépni, de az idősotthon volt, demensekkel – az nem volt jó. néhány zavarodott társam a darab közben táncra invitálta a járókerettel érkező öregeket. aztán csodálkoztak, hogy nem voltak „együttműködők, bevonhatók“. na, de ez a mai biztosan jobb lesz. utána meg sipirc hidegkútra. vendégek jönnek, reggel meg favágás. ez jó, ezt szeretem.

holnap tökfesztivál lesz tarjánban. nem tudni milyen lesz, mert első alkalom, de biztosan jó, ha lesz sütőtök meg sütőtökbor.

tegnap egy érdekes könyvet vettem a kezembe: pamela norris: éva története. a kötet afféle női kultúrtörténet, azaz a női szerepek férfiszempontból történő megítélésének kultúrtörténeti feldolgozása. abból az aspektusból, hogy a női szerepek igazolására a (férfidominanciájú) társadalom milyen érvkészletet (pontosabban szerpkészletet) konstruált. évával kezdődik…

nagyon alapos és egyszersmind szórakoztató is. mindig az, amikor például az ókori orvostudomány maflaságaival szembesül az ember (hajaj, szerencsétleneknek annak idején biztosan nem volt az). a könyv valóban jelentős erénye, hogy egyáltalán nem foglal állást olyan kruciális kérdésekben sem, mint a „jobb házasságban élni, mint vágytól égni…“ tétel (szent pál) tétele.

ide teszek két számot, ezek tetszenek most.

damaris

felteszem, ez a teatralitás veri többeknél a biztosítékot. hát olyan, na! de a zene, meg az előadó azért szerintem érdemel figyelmet. nagyon csodálom, hogy ez a patrick wolf nem futott be még médiakarriert.

candle burnt out

 elég pocsék minőség, nem találtam hirtelen jobb változatot. de lemezen elérhető.

ja, és valami olyanban töröm a fejem, hogy minden évben szervezni kéne végre egy olyan túrát, ami hidegkútról indul, ide ér vissza. decemberben, lehetőleg sífutó léccel. akinek nincs, annak gyalogosan. a végén nagy teázás-forralt borozás és zsíroskenyér.

jó lenne tudni, hány embert érdekelne.

az útvonal nem lenne túl bonyolult: zöld kereszten a nyikom nyeregig meg vissza. hóban ez is elég.

a szemétkupacomat nem feledtem, csak fotó nincs róla. ma csinálok. pár napja már szépen oszlásnak indult a szemét a területen. a szemét evolúciója. és még mindig nincs, aki elvinné. (csak tisztázandó: én már az első alkalommal is feldobtam volna a platóra – nem szívesen, mert nem egy jó pedagógia -, de a megváltozott szemétszállítási rendszer miatt egyáltalán nem tudtam volna vele mit kezdeni. legálisan.)

gomba, szezon

komoly fejlemények vannak az erdészetnél. nemcsak az egész egererdő zrt-nél van új vezető (ez engem nem érint), hanem mátrafüredi erdészetnek is új vezetője van. nem akartam én korábban semmi rosszat írni az előző főerdészről, okom sem nagyon lett volna, de jót meg nem tudtam volna. nagyjából, mintha egy – szakmailag biztosan korrekt – ügyvezető igazgató működött. nem sikerült egyszer sem közös hangot megütnünk akár a turistaház környezeti neveléssel kapcsolatos tevékenységével, akár a környék fejlesztésével (forrásfoglalás, padok, legeltetés stb.) összefüggésben. talán akkor volt közös témánk, amikor felpanaszolta, hogy a korábbi blogban is említett patyomkin-kisvasút (szalajka házi vonal) átadásának körülményeit: neki nem jutott a politikusokat csinnadrattávall szálító kisvonat-járaton. brühühüüü. nyilván kínos, ha az erdészet vezetőjét nem hívják meg a területén átvezető vonal megnyitómurijára, de azokkal, akik ott voltak (magda sándor et al.), együtt lenni meg még cikibb szerintem.

gyönyörű az ősz – ha épp nem a monszunesők uralják a mátrát. sok a gomba, van fekete trombitagomba, őzláb több fajtája, gereben, rizike és hát persze galóca. jó volt a múlt héten a csajoknak mutogatni, szedni, sétálni a turistaház feletti zöld kereszt jelzésen, amiről pazar kilátás nyílik az északi lejtőkre, hegyi rétekre.

 

nem kesergés, de tény, hogy egyre kevesebb ember jön hidegkútra. ennek legobjektívebb mutatója, hogy a korábbi években ekkorra már rég ki volt adva szilveszterre a ház. nem hiányzik, de naponta hárman hívtak, hogy ott akarnak szilveszterezni. most meg jó, ha hetente két telefon van – az sem komoly. alighanem az ország gazdasági helyzete is közrejátszhat ebben, meg talán ez az ocsmány és kiszámíthatatlan idő. illetve persze nem arról van szó, hogy szilveszterre előre tudni kellene, milyen lesz az idő, de mostanában az a biztos, hogy esni fog. mindig esik az eső.

 

nagyon izgalmas könyvet olvastam. paul virilio: az információs robbanás. a szerző az „új típusú média“ egyik fő teoretikusa mostanában. ebben a könyvében rámutat azokra a sokszor abszurd életforma és életmód váltásra, ami az internet és gyors híráramlás velejárója. a tér, az idő és hát a valóság dimenziói és fogalma teljes mértékben átalakul. ennek persze a morálra és a személyiségre is soha nem tapasztalt hatása van. olyan abszurditásokat is megemlít, mint a virtualitásba áthelyeződő megélt világ.

olyasmi ez, mint a mostanában nagyon népszerűvé vált farmerama nevű számítógépes játék. a regisztrált játékosoknak saját farmjuk van a virtuális térben, ahol gazdálkodnak. állatot tartanak, kertészkednek. locsolnak, gyomlálnak, trágyáznak. mint ahogy az én gyerekeim is. amikor meg szólok, hogy ugyan jöjjenek már ki az udvarra, hogy segítsenek összeszedni a tököt, a szamárszart, akkor vagy elsunnyognak vagy kerek perec megtagadják. és persze büszkék a farmerama-n elért eredményeikre.

 

van egy másik, kis vékony könyv, amit lapozgatok:

ralph edward woodrow: babilon misztériumvallása – régen és ma

semmit nem tudok a szerzőről, a könyv valahogy úgy akadt a kezembe, hogy valami leértékelés során közé került a többinek. babilonról semmit nem tudok, azon kívül, hogy rasztafárik mindig azt éneklik, hogy ez a világ babilon, csak a pénz és csak a lom. gondoltam, ezzel a könyvvel okosabb leszek.. nohát történetileg egy jottányival sem lettem okosabb, mert ebben a könyvben alig van szó babilonról. annál inkább afféle „leleplező“ (buááááá!) mű a rómkat egyhűzról, vallásról. az lehet, hogy babilonról alig van történeti hitelességű adat, de a római katolikus vallás és egyház egyes attribútumait, dogmáit szépen sorra véve hoz a könyvecske hitelesnek tűnő adatokat arra vonatkozóan, mennyire nem autentikusak, jézusig visszadatálhatóak a mai katolikus vallás tanításai. sorra kerül a mária-kultusz, a szentek tisztelete, a kereszt maga és természetesen maga a klérus. hát… én nem vagyok teológiailag egy okos ember, de ez nagyjából olyan, mintha luther tételeit olvasnánk. (amúgy a szerző hivatkozik is sokszor a reformáció téziseire.) másrészt meg ha csak a fele igaz annak, amit ír a szerző, el lehet azon gondolkodni, hogy miért, mikor és minek lett a katolikus vallás telepakolva ennyi „pogány“, de legalábbis szentírásból semmiképp nem levezethető dologgal.

ugyanakkor pedig, mielőtt megágyaznék a privát dan brown világomnak, felvetődik az is, hogy „és akkor mi van“? ha elfogadjuk, hogy a hit maga emberi (és kulturális) konstrukció (de nem kell mindenkinek ezt elfogadni!), akkor tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy kétezer, ezerötszáz vagy ötszáz éve állt össze az, amiben egy csomó ember hisz. igen, ez mindegy. 

 

írtam nemrégiben egy tanulmányt, talán van, akit érdekel. az itt leírt módszer kipróbálását szeretném itthon elérni. jó lenne tesztelni, vajon ez működik-e nálunk. hátha valakit érdekel.

a héten meglátogattam a korábban már említett szemétkupacot károlytáró felett, a dózerúton. nem fogyott, igaz nem is gyarapodott. a szemeteszsákok viszont kilukadtak, a szemet elkezdett terjedni szanaszét. vajon mi történik vele a jövő hétig?

 

 

hosszú szünet, újrakezdés

nem kedveznek az elmúlt hónapok a blogolásnak. van egy csomó más, fontosabb dolog. de az sem lehet, hogy blog ne legyen. egyébként írogattam én, csak nem jutott odáig, hogy kész legyen, feltegyem.

találtam egy megkezdett posztot (valamikor júniusban írhattam). most ideteszem, s kommentálom, hogy azóta mi s hogy változott:

 

ez az özönvíz nagyon betesz hidegkútnak. nagyjából érthető módon mostmár a második hónapja mondják vissza csoportok az érkezést. pontosabban az aggodalom érthető, de ennek azért egy-két valóban világvégét idéző naptól eltekintve nem volt valós alapja. a sok esőtől, persze van sár de a nyári kánikula helyett nagyon jó levegő van legalább. (no, hát ennek az lett az eredménye, hogy a nyár gyakorlatilag a vendégek szempontjából egy hónapból állt. ennyiből nehéz lesz az éves fenntartást kigazdálkodni…)

a sok eső inkább nekem okoz fejtörést, mert a ház körül a kétheti kaszálás nyoma alig látszik, a réthez meg hozzá sem tudtam fogni. most kellene sok segítség, de nemigen jön össze a barátaimnak. így pedig baj lesz, mert lassan nyakig ér a fű. géppel legfeljebb szárzúzózni lehetne, de azt meg nem lehet utána összeszedni a szamárnak. a traktoros kaszálást meg nem tudnám kifizetni most… nagyjából most kellene a háznak kitermelni a hagyományosan szar hónapok költségeit, de csak üresen áll. nem lesz az új ház befejezéséből sem semmi nagyon idén. (ezzel meg az van, hogy a kaszálás meg lett csinálva, s a ház is előrébb haladt: mostmár csak a vizes bekötések maradtak hátra. ugyanakkor augusztusban ellopták az aggregátort. elé vacak volt már, ha be akarták a vendégek indítani, anak az lett a vége, hogy egyórányi birkózás után telefonáltak, hogy csináljak már valamit – mehettem gyertyát pucolni. szóval előbb-utóbb kellett volna amúgy is egy újat venni, de hogy – első alkalommal – bemennek a területre és elvisznek valamit, ez új. és aggasztó. vettem egy új aggregátort egyébként, amit nem is merek felvinni.)

csabi egyébiránt hosszabb vendégszereplésre költözött gyöngyöstarjánba és – rajongói nagy örömére – a herélésből sem lesz semmi, tudniillik megjuhászodott. úgy tűnik, nem is a női hormon (amit kúraszerűen kapott, de most leálltam már vele) bírta jobb belátásra, hanem egyszerűen az emberek környezete okozhatta ezt a válozást. most vidáman viszi a hátán a gyerekeket vagy engem esténként. lassan azonban lelegelte a teljes udvart, beleértve a málnatöveket, borsmentát (jó, hogy étcsokoládé-bokor nincs az udvaron, mert akkor alighanem a világ gasztronómiailag legkifinomultabb ízlésű szamara lenne). így költözik egy portával odébb pénteken.

(csabi azóta a falu kedvence. kaptunk egy hatezer négyzetméteres szomszédos telket, aminek egyedüli lakója. a telken áll a kétember magasságú susnyás, irtása embertelen feladat – a tárcsás fűkaszával egy délelőtt alatt alig 1-200 négyzetmétert lehet levágni. így csabi egy dzsungelben él, ahol vadcsapás-szerű járatokat alakított ki magának. vadregényes, de jobb volna, ha valahogy meg lehetne ezt a gazt fékezni, ami nem egyszerű, mert az évek során a cserjék, fák gyökérzete eluralta a területet, így ha le is vágom a föld feletti részt, egy-két hét alatt visszanő minden. kaszálás közben egyfolytában a glyalka mantrát mondogatom – ami persze csak erős túlzás, ilyet nem szabad csinálni.

csabit meghívták a gyöngyöstarjáni szüreti felvonulásra. géza bácsi szerzett is neki egy snájdig kiskocsit, amit marika néni feldíszített. a megelőző napokban összeraktuk a szerszámokat, fogatoltunk, csabi szépen húzta a faluban a gyerekeket. a szüreti felvonuláson azonban – alighanem a tömeg, traktorok miatt – nem lehetett kordában tartani, rita csimpaszkodott a kötőfékbe, én húztam a feszítőzablát, de ment össze-vissza – ki kellett a menetből állni. azért a nézőközönség számára autentikus látvány lehettünk, amint és ülök egy hordócskán a kocsin, kalapban, rita meg birkózik a szamárral. jól szórakoztak: kiabáltak, hogy „hajrá rita, te vagy a jobb!“ szóval a nagy nyilvánosság előtti mókázás egyelőre nem erőssége csabinak.)

annyi megmaradt még ebből a csacsigolásból, hogy amikor bori a nyakamban ül, kockacukrot és feszítőzablát akar a számba tenni.

 

megvolt a mátra 115 is. na, akkor volt két csoport is. hát, sok volt így együtt, de sokan is segítettek. azt hiszem, régen volt már ilyen jó hangulat, mint ezen a hétvégén. pedig az utolsó pillanatig én nagyon kételkedtem, van értelme elindítani a versenyt, tekintve hogy előtte hetekig zuhogott. de épp aznapra remek idő lett. (ez akkor volt, jó volt, szép emlék, slussz.)

 

a szentivánéj, ismét csak az okádék idő miatt, elmaradt. de valahogy be kellene pótolni. alighanem augusztusban kéne erre sort keríteni. szóljon, aki el akar tölteni fenn egy hosszú hétvégét. aztán kitaláljuk, mi lesz. (ki is lett, az előző bejegyzésben megírtam, hogy szeptember 11-12-én szívesen látunk mindenkit. a program annyiban változott, hogy a hétvégét muszáj leszünk fagyűjtésel tölteni, hogy télen is tudjunk működni. ettől persze, az eredeti tervnek megfelelően lehet szarvasbőgést hallgatni, de aki jön, beállhat egy kis laza sarangolásra. kaja, bor lesz.)

 

szabolcs volt fenn augusztusban a házban és csodálatos rendet csinált, festett, rendezkedett. ennek megfelelően úgy néz ki most hidegkút, ahogy mindig is ki kellene néznie. nem végzett persze mindennel, hagyott egy másfél oldalas listát a teendőkről – nem lesz unalmas a szeptember sem.

 

tegnap biciklivel mentem fel a házhoz, majd le is. mátraszentimrétől a zöld négyzeten (blok-ház, szalajkaház, lajosháza) akartam legurulni solymosra. már a turistaút indulásánál tábl fogadott, hogy a kisvasút építési munkái miatt nem járható a turistaút a szalajkaház és lajosháza közt. a turistaút? azon is építkeznek? kerülőút? az nem túl korrekt, hogy nem járható és slussz. merre menjen a turista? maradjon ott, ahol van? én csak azért is elindultam, majd csak ki lehet kerülni azt a nagy építkezést.

a turistaút gyönyörű volt, főleg a kisvasút valamikori végállomásától (blokház) a szalajkáig. gyönyörű fenyvesben halad a kisvasút régi töltése. biciklivel nem ideális a sok bedőlt fa, hiányzó hidak miatt, de megérte még így is arra menni. (fotók innen a további topikokhoz is:)

 

a szalajkaház még mindig olyan, amilyen volt: nem használják, maximum állagmegóvás. pedig ritka jó adottságai vannak ennek a háznak, az ország legideálisabb bakancsos-turista célpontja lehetne – ha hagynák. most csak áll üresen és várja a sorsát, ami így az enyészet vagy a „vadászturizmus“.

hanem a ház alatt kész a kisvasút végállomása.  hát ilyet én még nem láttam. egy hatalmas, száz embernek elég beálló és egy fogadóhely, kitérővel. tábla: szalajkaház. és semmi más. sem egy kút, sem egy eligazító térkép. a turistaösvények jelzései elvesznek. kinek épült ez a kisvonat? mikor jár egyáltalán? miért érdemes ide jönni, ha itt semmi sincs, senki sincs?

ahhoz, hogy ez a szárnyvonal folytatódjon lajosházától hatalmas kőmennyiség kellett a töltésekhez, de előtte még a zúzalék a közelítő utakhoz. maga a munka is komoly összeget tehetett ki. kinek lehetett érdeke ez a patyomkin-vasút? nehéz elhesegetni a gondolatot, hogy majd bástya elvtárs jön ide a magán-szerelvényén vadászni a cimboráival, nekik még a ház is megnyílik talán.

aztán az sem életszerűtlen elképzelés, hogy ez az egész fantomberuházás leginkább a követ szállító vállalkozásnak érhetette meg. csodálnám, ha ez nem a kishegyi bányából jött volna. no, az meg kié? no, kié?

hogy ez mennyire kamuprojekt lehetett leginkább akkor erősödött meg bennem, amikor a töltésen lefelé mentem. (mivel a turistaösvényt szartak újrafesteni, rendberakni.) a töltés, kövek több helyen hiányoznak a talpfák alól. elképesztő. itt nem járhat még egy talicska sem, nemhogy szerelvény. nyilván megvan a válasz erre is: az eső kimosta. ez igaz is lehet, de itt vonat járt a háború előtt. sőt, jóval tovább is. azt a töltést miért nem mosta ki? nem volt ekkora eső? modernebb gépekkel építették azt a töltést? ugyan! íme egy szép példája ismét a magyar mutyinak: építünk, de úgy, hogy a végeredmény minősége teljesen érdektelen. mert nem a beruházás, hanem az annak appropóján kiszivattyúzható közpénz mennyiség a lényeges.

hajh, de megérne egy oknyomozó riportot ez az egész! quo vadis? no, de ezt gyöngyösi „újságíró“ (van ilyen…?) soha nem fogja megírni.

 

kapcsolódó dolgainkról.

a gyutacs (gyorsreagálású utcai tájszínházi akciócsoport) júniusban tarjánban előadta új darabját a piroska és a farkasfalkát. utána elmentünk a vajdaságba, ahol kishegyesen és zentán is előadtuk mind a két darabot. bár a kishegyesen elég béna volt a szervezés, azért mind a két helyen elég jól sikerült a fellépés – sőt, zentán voltunk szerintem idáig a legjobban. azt hiszem, az ilyen közösségi alapú színtársulatnak épp ez kellene, hogy az értelme legyen. nem a darab, hanem a közösségek összehozása a lényeg. szerettek bennünket, mi is szerettünk ott lenni.

azóta is felléptünk tarjánban, s kapunk meghívásokat innen-onnan. sajnos nagyon nehéz az időpontokat egyeztetni, mert mindenki lót-fut. majdnem minden szerepre két szereplő is van, de még így sem tudjuk sokszor összehozni a dolgot. talán főként azért, mert a programok jelentős részén mindenki a társaságból együtt van ott – így hiába a kettős szereposztás.

ha minden igaz, legközelebb adácson, az utcaszínház-fesztiválon lépünk fel.

 

nagyon jól sikerült a kézműves tábor is. vannak fotók, majd teszek fel párat. egy hétig mindenféle kézműves dolgot tanított rita és boró. volt olyan húsz gyerek – szerintem mindenek nagy élmény lehetett. megerősödött bennünk, hogy lesz jövőre is – sőt, bővítjük ezt a fajta tevékenységünket.

a nagy siker persze ismét hülyeségbe torkollott: az egyik gyerekért feljött az egyik anyuka a barátnőjével egy nissan navarra-val. a nőnek zéró tájékozódó képessége, a gumik tükörsimák. de terepjáró, nagy. este tízkor hívott bennünket az anyuka férje, hogy merre lehetnek ugyan. mondtuk, hogy délután hatkor már elindultak, otthon kellene lenniük. hát nincsenek. no, nem írom le az egész sztorit, a vége az, hogy rendőrökkel, erdészekkel másnap 11-re sikerült megtalálni és kiszedni őket a zám-patakból (!). az éjszakát egy vadetetőben húzták ki. mikor kérdeztem, hogy miért nem indultak el a turistajelzése vagy lefelé a völgyben, az egyik asszony: „nem tudjuk, merre van a lefelé.“ és melletünk fél méterre ott csörgedezett a zám patak.

tanulság: tényleg ne kóricáljon már vendég autóval, ha nem muszáj.

a mentésben részt vevő rendőrök ritka korrektek voltak, fiatal, jókedvű és laza csapat. pedig vasárnap a szabadnapjukon lettek behívva a keresésre. gondoltam, érdemes ezt is jelezni a helyi főrendőrnek, hogy ne csak a baszogatásból jusson nekik, hanem ha valamiben jók, akkor érezzék azt is. azt hiszem, érdemes lenne ide másolni a levelezésünket, de nem teszem. lényeg, hogy nagyon korrekt volt a dícséret tudomásul vétele is: vannak hibáink, de küzdünk ezekkel.

 

voltunk a gyerekekkel a múlt héten balaton körüli nyaraláson. minden kijutott: déli parti lehúzós, igénytelen kalmár-beach, lengyeltóti környékének látnivalói, hévíz, szent györgy hegy, szigliget. mind a gyerekekre, mind rám a legnagyobb hatást a somogyvámosi krsna-völgy tette. úgy (is) hirdetik, hogy öko-völgy, mivel a százötven fős közösség biogazdálkodás folytat. készülnek a harmadik világháborúra. (ez nem igaz, csak én mondom.) szóval a teljes önellátást célozták meg. jelenleg, a projekt – egyébként nem krisnás – vezetője szerint olyan 80-90%-ban képesek a saját szükségleteiket ellátni saját maguk. kertészkednek, szántóföldi kultúrájuk van, méhészet, tehenészet (ami csak tejcélú jószágtartás, mivel nem lehet megenni a vallási előírások miatt a jószágokat – így azok végelgyengülésben pusztulnak el és kerülnek az állattemetőbe). mindez 230 hektáron, amiből 110 an jelenleg művelés alá vonva. amiből nem tudnak önellátók lenni, az a ruha (kísérleteztek lenvászon előállításával, de nem ment), üzemanyag (még szükségük van erre, de egyre tőbb mezőgazdasági munkát ökörrel végeznek – maguk is fejlesztenek eszközöket), papír stb. műanyagot nem, vagy csak nagyon minimális mértékben használnak. áram nincs bekötve az egész faluba, bár aggregátoraik vannak.

az egész völgy a kilencvenes évek elején kezdett kiépülni, először a templomot építették meg. ez ma is a völgy központja, látogatható. igazi krisnás szentély: a vidámságról, a vidámság vallásáról szól. színes, eleven – a magyar vallási hagyomány(ok)tól teljesen idegen. ebben az épületben működik a konyha, étterem is, ahol csak lakto-vegetariánus ételek vannak. de igen jók. (receptek innen: www.krisnavolgy.hu)

a falu ettől olyan háromszáz méterre fekszik. elsőre inkább néz ki „napsugár holiday öregkor lakóparknak“. a házak színesek, fantáziátlanok, tájba nemigen illők, a somogyi építészeti hagyományra vajmi keveset adó, de végső soron vállalhatóak. van itt a gázbeton téglától kezdve a szénaházig minden. az ok, hogy amikor a völgy indult, a szükség nagyobb úr volt, mint a tudatos tervezés. abból és úgy építettek, ahogy tudtak. még most sem tud mind a százötven fő benn élni a völgyben, többen kinn laknak a faluban.

van már húsz gyerek is. eddig azért nem lehetett, mert a közösség minden tagja intenzíven be volt vonva a munkamegosztásba, egyszerűen nem engedhették meg maguknak, hogy egy-egy nő kiessen. most már talán. a húsz gyerekből öt iskoláskorú, nekik már most áll a szerintem minden pedagógus szándékú pedagógus álma iskola. ez egy akkreditált általános, ahol a törvényi előírásnak megfelelően három főállású pedagógus foglalkozik az egyelőre öt gyerekkel. normál tantervet visznek, de „védikus háttérrel“. ez azt jelenti, hogy az oktatás célja nem az ismeretátadás elsősorban, hanem a cél, az istennek tetsző életre történő felkészítés. ez azt jelenti, hogy – ami a közösségi munkamegosztást is jellemzi – a gyerekek bevezetést kapnak a mindennapi élet feladataiba (konyha, állattartás, földművelés stb.), az ehhez szükséges tárgyi tudást egészíti ki a lexikális, elméleti anyag. tanulnak zenét (indiai hangszereken), nyelvet (angolt és szanszkritot). az iskola számomra az álmok iskolája, még ha tájidegen is. bimbi is beleszeretett.

nem rejtik véka alá, hogy bevételeik, amik az igencsak látványos fejlesztésekhez szükségesek, „külső forrásból“, az évi harmincezer (!) turistától, eladott termékeikből, terményeikből származnak. ezt azonban a függetlenné válás előkészítésére fordítják. no, és persze a pályázatokból, amelyeket profin menedzselnek.

a közösség természetesen erős vallási alapon működik. jelenti ez a hit mindenben való megjelenését és a vallási regulák szerinti életet. a feladatmegosztás egyfajta karmatikus alapon nyugszik. mindenki azt csinálja, amihez ért és a karmája kitejesedik benne. aki állatokat gondoz, az ehhez ért és ezt szereti csinálni – ebben találja meg a lelki boldogságát (amint a tehenészsrácokat elnéztem, ez kétségtelennek tűnt – ilyen kedélyes és tehénbarát fejésen még nem vettem részt). aki meg a vezető, ő erre hivatott – és a többiek ezt feltétel nélkül elfogadják.

az életnek az is a része, hogy a szentély-feladatra beosztottak hajnal kettő-háromkor kelnek, virágkoszorút fonnak és felöltöztetik krisnát (igen, mint egy játékbabát).

a regulák pedig többé-kevésbé ismertek: nincs pia, cigi, kábítószer, hús. de nincs szex sem, csak ha gyereknemzés a cél.

khm…

a közösség korfája enyhén szólva is torz a magyar társadaloméhoz képest. ottlétünk alatt leginkább 25-40 közti fiatalokkal találkoztunk. negyven felett alig, gyerek összesen húsz. a közösség kora, nemi összetétele, a megengedett párkapcsolat enyhén szólva is nehezen teszi hihetővé az önként vállalt cölibátust. szóval itt vlami nagy titok lehet: két harmincas (férfi, nő) együtt él. együtt kelnek, fekszenek, de eszükbe sem jut a szex. illetve eszükbe jut, de csak mint tiltás? így élnek tíz évig, mikor szólnak a közösségből, hogy testvérkéink, itt az idő a gyerekvállalásra. no, akkor most lehet! és addig? ha nem vagyok profán, akkor mi van, ha kedvet kapnak hozzá? vagy mi van, ha nem is tudják, hogy kell?

másrészt: ennek a vallásnak a számomra egyik legmegkapóbb része az öröm beemelése a „liturgiába“. ez éneket, táncot is jelet. jóllehet, a táncnak vannak szakrális és mágikus teleológiai vonatkozásai (vadászat vagy a dervisek tánca), amikor ezt a táncot elnézem, nehéz nem gondolni arra, hogy itt mégis csak nők és férfiak fejezik ki közös örömüket. és az örömnek hogyhogy nem része a másik fizikai megtapasztalása? és egyáltalán, mi a baj ezzel? miért tilos? no, a’szem, elő kell vennem a krisnás szakirodalmat, hogy ezt megértsem.

a társaságban megy a viccelődés, hogy krisnás lettem. ez részben igaz. annyiban legalábbis, hogy engem ez a közösség, a világos szervező elvek, a racionális működés (ami azért egy orbitális paradoxon: épp egy vallási alapú közösségben látni a legprofesszionálisabban szervezett működést, ellentétben sok nem vallási alapú közösségtől, amely kaotikus, nem fenntartható, végiggondolatlan elveken nyugvó) nagyon megfogott. megfogott, hogy itt valóban a karma jelöli ki az egyén helyét a társadalomban, ami mégiscsak igazságosabb, mint az etnikai, vagyoni – más „evilági“ – társadalmi rendező elv. ha valakinek a karmája nem kompatibilis a házimunkával, de remeküll irányít vagy szánt, azt csinálhatja kedvére. ha valakinek nem megy a teregetés, vasalás, még remekül főzhet borsós purit – vagymit.

a vallási részt azonban nem értem sem dogmatikailag, sem a rituálékat nem tudom magamévá tenni. a legnagyobb akadály, hogy egy csomó regulát, annak szükségességét nem is látom be. ezt csak a hit maradéktalan elfogadásával lehetne. ilyen tekintetben azonban ez a rendszer tőlem – sajnos – távol áll. majd egyszer, talán. vagy a következő életemben. hogy akkor abban lehetnék akár trapista szerzetes is ezen az alapon? hát igen. ez végülis már tényleg másodlagos. a „nagy ugrás“ abban van, hogy a személyiség nyitott-e annyira, hogy a hit általi megismerésre és befogadásra képes legyen vagy mindent racionális mérlegelésnek tesz ki (majdnem) folyamatosan. e tekintetben tényleg bármelyik vallást ki lehetne választani, elfogadni. (itt a krisnások ismét szimpatikus nézetet vallanak: az isten, mindenki istene egy. csak mindenki másképp nevezi. ezzel semmi baj.) a nagy különbség tényleg az örömben és az élhető közösség (eszméjében) van. és ez azért hatalmas dolog.

 

régen kíváncsi vagyok az országban másutt működő kulcsosházakra, turistaházakra. mi van ott, milyen ellátást nyújtanak, hogyan működnek.

 

a szent györgy hegyen, kisapáti felett (tapolcától 4 kilométer keletre) is van egy kulcsosház, a bazaltorgonák alatt vagy száz méterre. a faluból több út is vezet a szőlőkön keresztül, körülbelül 2,5 kilométer, hegymenet. terepjáró felmegy, de a személyautó nemigen. áram van, víz nincs. olyan húszfősnek nézem. a kulcsot a faluban lehet valakitől elkérni, akit nem lehet a megadott telefonon elérni. illetve egyszer, az érkezésünk előtt több nappal sikerült, amikor is megtudtam, hogy érkezésünk napján teljesen foglalt a ház, nincs hely.

hétköznap érkeztünk, próbáltam a megadott telefonszámon elérni a kulcsost, de nem sikerült. azért felmentünk a házhoz. egy teremtett lélek nem volt, nem hogy vendég, de vendégek nyoma sem.

a ház és környéke a kádár kori, példaértékű turistaélet szomorú mementója. sűrű turistaút-hálózat, egykor volt csinos ház. de sem karban tartva, sem becsülettel működtetve. az állagmegóvás is hiányzik, de leginkább a gondoskodás, nincsenek eligazító táblák (pl. hol a kulcs, kinél?), omladozó vakolat. hogy belülről milyen a ház, azt nem tudtuk megállapítani. pedig alighanem ez az ország egyik legszebb adottságú turistaszállása. felette a páratlan bazaltorgonák, jégbarlang.

 

ami nem barlang, hanem egy nagyobb kőverem, amiből dől kifelé a hideg levegő kánikulában is, mert megreked a sziklák réseiben. egyszóval van látnivaló bőven, de a kilátás, a környezet is gyönyörű. csak ez a gazdátlanság (természetesen biztosan van „gazda“, de az nem „jó gazda“), ez szomorú. pedig valamikor elég sok energiát áldozhattak itt a turisták. a hegytetőre lépcső vezet, mihez sok betont, zúzalékot kellett felcipelni. most egy szezon alatt egy jó közösség rendbe tudná ismét kapni a területet. igazán távol álljon tőlem a kádárizmus utáni nyafogás, de ez a fajta turizmus, turistamozgalom teljesen kiveszett. ami most van, az ettől igencsak távol esik: kalmártőkével működő „öko-wellness“ szolgáltatók, romantikus odúk, komfort nélkül (blokház a mátrában), teljesítménytúrák, amelyek a túrára koncetrálnak, nem az infrastruktúrára… igen, erre mind szükség van, de ugyanekkora szükség lenne szerintem az ilyen kulcsosházakra is. és ez csak akkor tud működni, ha egy közösség magáénak érzi, gondoskodik róla. ha nem, akkor marad a kalmárszellem (de akkor a bakancsos turistáknak onnantól coki!) vagy a gyorsabb vagy lassabb lepusztulás.

 

kútúra!

ezt hallgattam bicajozás közben:

the xx

több mint tenyérbemászó emóskodás, manír – annyira túlzásba vitt nyavajgás, hogy már attól jó. de nem paródia, csak nyifogás, mint világnézet. a szövegek bájosan ütődöttek. de nem úgy.

 

olvasni is borderline-t ajánlanék: thomas hylland eriksen: a pillanat zsarnoksága (a gyors és lassú idő az információs társadalomban). a kötet olyan kapitális közhelyek újratárgyalása, mint „rohanó világunk“ időképzete vagy az írásbeliség (illetve pontosabban a jel) társadalomtörténeti szerepe. nem kapunk heurisztikus értékű megállapításokat, de nyári olvasmányként megteszi, ha egy sör és egy lángos közt elgondolkodtat bennünket a társadalom mind absztratabbá válásáról (pénz, idő, hangjegyek, betű ésatöbbi mind üres jelek, amiket tartalommal a közös tudás tölt meg. mivel ezek az elvont egységek függetlenné válnak a cselekvéstől, önmagukban kezdenek létezni és szabályozni a társadalom működését). ez azért izgalmas itt, a harmadik világháború előtt.

 

na, most azért egyelőre ennyi. jöjjön minden szarvasbőgésre vágyó vagy fagyűjtő hidegkútra 11-12-én.

 

 

özönvíz

hidegkúton nyakig ér a fű. hiába kaszálunk, amikor feljutunk, ezt nem lehet követni.

csabi lejött gyöngyöstarjánba, hogy ledobja a heréit, mert kicsit kezdett hülye lenni. de megúszta, mivel először tudományos módszerrel teszteljük a beavatkozás sikerességének esélyét: női hormont kap. ha kiüti a férfiasságát és látványosan megjuhászodik, akkor két lépést visszalép a játékmezőn, herék ki. ha nem, akkor ez már olyan hülye, hogy úgyis mindegy. akkor vagy megy a kolbászba (ez egy szakvélemény) vagy megtanulunk együtt élni a hülyeségével. nem túl vonzó perspektívák. egyik sem.

az elmúlt hónapban négy csoport mondta vissza a helyfoglalást, ami érthető is bizonyos szempontból, mivel szünet nélkül zuhog. ettől azonban nem rosszabb az idő, mint novemberben (sokkal). így viszont akár be is zárhatnánk a házat.

a napokban a médiában rendesen futtatott “az út” c. cormack mccarthy regényt olvastam. mivel a “véres délkörök…” szerintem igencsak telitalálat, nem tudtam legyőzni az idegenkedésem az ekkora hype-olással kapcsolatban. hát… most, ebben az időben…annyira lenn vagyok tőle, mint egy izé. komoly.

és már nyárra is két csoport visszalépett: “nem néztem jól meg az időpontot, lagzi lesz akkor”. szóval visszatérek a foglaló rendszeréhez. szar ügy, de nekem meg már abból van elegem, hogy az anyja életére esküszik valaki, hogy jön, lemondja az érkezés előtt, a ház meg üresen áll.

pedig mint már írtam, szép hidegkút nyáron is, de ebben a borongós, ködös időben kimondottan van valami borzongató benne.

most hétvégén nagyüzem: a 115 kilométeres teljesítménytúrának leszünk az állomása. főzünk, pecsételünk. minden segítség elkel.

úgy tűnik, a szentivánéjből idén nem lesz nagy felhajtás. ettől még ott leszünk, jöjjön, aki tud.

viszont fellépünk (gyutacs) július 3-ikán kisnánán a várjátékokon.

és megyünk zentára is focizni és fellépni (július 17-18.) remélhetőleg elvetődünk kishegyesre a dombosfesztre is.

gyertek

most hétvégén, pénteken délután megyek fel, majd szombaton reggel, majd hétfőn reggel.akinek van kedve, tartson velem! dolgozgatásos hétvége: villanypásztor telepítés, ereszcsatorna-tisztítás, rendezkedés, kis ácsolás – ilyenek.kaja, bor lesz.

tavaszi buggyanás

buggyant országunknak ez a mostani választás épp annyira hiányzik, mint üveges tótnak a hanyattesés. a sok frusztráció kinyitja a kaput a sok sajnálnivaló, de veszedelmes fasisztának, a küszöbön álló változás meg, félő, minden lesz, csak „megtisztulás” nem – mint ahogy sokan szeretnék. nem az erre való vágy kicsiny, hanem attól tartok, annyi sok ocsmányság történt az elmúlt években a hatalomban, hogy az az erkölcsi relativizálásra hajlamos leendő győztesek számára mindent megengedhetővé tesz majd. és hát a sok-sok húsos fazéktól távol eltöltött év is növeli a mohóságot.

így amikor az ember kisvárosunk éveken keresztül regnáló, nepotista és szovjet, bár inkább közép-ázsiai típusú pártitkár-forma szocialista vezetőjének megaposztereire tekint (tudás.tisztesség.siker), arra gondol, hogy mégiscsak őket lehet okolni azért, ami eztán jön. mert időben is el lehetett volna engedni azt a hatalmas szedőkanalat. és kisebb is megtette volna (dr. magda sándor a hvg 2010-es összeállítása alapján a 2. legtöbbet kereső – havi 2,8 millió forint! – képviselő. ebben még nem is volna semmi felháborító, ha félretesszük a demagógiát, ha nem vennénk figyelembe, hogy ő ezeket a bevételeket szinte kivétel nélkül állami vagy önkormányzati intézmények, szervezetek pozícióiból húzza. és valószínűleg nem is látunk mindent. mert például szerepel a szerencsejáték zrt. felügyelő bizottságában egy dr. magda róbert is, akinek neve nagyon megegyezőnek látszik a képviselő fiáéval. márpedig az nehezen hihető, ha a szerencsejátékok híres szakértőjeként ingyen töltené be ezt a posztot.)

egyszóval ez a bagázs nagyon megérett arra, hogy el legyen zavarva a picsába, de sajnos, attól legalább annyira lehet tartani, hogy a készülődő következő versenyző sem lesz sokkal szolidabb e téren. láttuk már: ők is merik, teszik. 

na, de nem politizálnék én itt, ha nem lenne ez az egész olyan nyomasztó, amilyennek még soha nem éreztem a parlamenti választásokat. mert korábban sem volt igazi választási lehetőség, csak rossz és még rosszabb közt. most azonban csak a felelősség van, remény semmi.

két aranyos történet (kollégám közlése):

pécsett dübörög az ekf (európa kultúrális fővárosa projekt). aki nem tudja mi ez (szigorúan részének tekintve a projektnek a körülötte gyilkos gázokat kibocsájtó mocsarat is), a sajtóból utána tud nézni. no, de a lényeg, hogy egy éven keresztül kellene kultúrális programokat szervezniük, előtte megépíteni hozzá a megfelelő épületeket. a kúltúúúra demjén rózsi, az építkezés a szokásos lenyúlás-bénázás.

az történt, hogy azon kevés pécsi gondolkodó emberek egy csoportja, akik még nem verték az egész botrányba bele a csúfot, azzal a javaslattal éltek, hogy mi lenne, ha pécsi belvárosban néhány zebrát (gyalogos átkelőhelyet) a városhoz kötődő vasarelly stílusában átfestenének. a „hivatal” gondolkodott, gondolkodott, próbálta megrágni, megemészteni az ötletet, majd azt a választ adta, hogy ezek a minták nem felelnek meg a hatályban lévő közlekedési (mifene) szabványnak.

a másik, hogy érkezett volna negyven turista spanyolországból (minek…), itteni barátjuk bement a tourinformba, hogy segítsenek már szállást szerezni nekik. a tourinform azt mondta, hogy ugyan, ez nagyon sok ember, mit gondolnak, honnan lesz szezonban ennyi hely. meg ők nem utazási iroda. menjenek inkább egerbe, ott több a kereskedelmi szálláshely.

a tavasznak, vagy a tavasztól felhorgadó népművelői aktivitásnak köszönhetően megsokasodtak a programok. a húsvét tartalmas lesz. napközben a gyöngyöstarjáni ún. cigánytónál lesz sok-sok jó ember. a program képlékeny, de ami biztosan lesz, az néhány gyerek belepottyanása a tóba, böjt utáni földi örömökbe való belefeledkezés, mézázás, foci, dobolás, kecskepörkölt és batyusbuli. meg még minden más. délelőttől lesz ez olyan ötig.

utána bemegyünk a gyöngyösi barátok templomába, ahol kórushangverseny lesz (www.comeprima.hu).

hétfőn meg megindulunk hidegkútra, ahol leverjük a villanypásztor karóit, hogy a következő héten jöhessen csabi végre.

 

április 17-18. a már beharangozott „nemzetközi” focikupa, kúltúúúrpogramokkal, szabadtéri főzéssel. vamav pálya, gyöngyös. még lehet – elvileg – nevezni.

még: ezt szeretem mostanában (josh rouse: el turista, különösen a duerme, mobila c. szám)

http://www.youtube.com/watch?v=qsbuMOWs3jU

a következő számban az ezoterikus gyógyításról, a félelemből adódó kiszolgáltatottságról, a ráció rendszerhibáiról fogok írni.

előre

nem igazán akarom ezt a blogot arra használni, hogy jaj, jaj. pedig az mostanság van bőven. persze ez kit érdekel, ugye, kinek mi köze hozzá. a baj, hogy nekem van épp elég, így a blogra meg sem idő, sem kedv már nem marad. de most ennyi azért van.

amúgy is, a bloggal kapcsolatban van nekem az az alapvető bajom, hogy az egész számomra a köztességről szól. arra jó, hogy informáljam azokat, akik meglátogatják ügyes-bajos dolgokról, de az meg már szerintem nem igaz, hogy milyen nagyon személyes is ez.

mert nem az. olyan, mintha az lenne, de az igazán személyes dolgokat nem fogja az ember blogon ráereszteni a világra. de az is igaz, hogy kötetlenebb műfaj, mint a akadémiai székfoglaló. nem kell, nem szükséges úgy fogalmazni, hogy mindenképp a majdani életműkiadás szerkesztőinek kímélete lebegjen a szemünk előtt, de az sem igaz, hogy mindent szűretlenül lehet közölni. megválogatjuk stilisztikailag (aki tudja) a szavainkat és tartalmilag is csak épp addig merészkedünk a szakadék széléig, ahol még biztonságban érezzük magunkat. szóval – egy-két radikális bloggertől eltekintve – nemigen hinném, hogy a blogok a bloggerek képmásai lennének.

szóval ez sem az, csak talán kicsit hasonlít rám.

hol jobban, hol kevésbé. ma talán kicsit nem is. (aztán a végére meg lehet, hogy már nagyon. meglátjuk.)

 mint már korábban jeleztem, szentiván éjt szeretnék hidegkúton. van egy tervem, ez az ún. silent disco. ez annyit tesz, hogy van együttes, koncert, dj, de nem bömbölnek hangfalak, hanem az erősítőről egy jeladóba megy a zene, onnan meg a hallgatók fülhallgatójába, ami drót nélküli. így mindenki hallja a produkciót, de nem bolondulnak meg a muflonok.

a bajom az, hogy nekem ötletem sincs, hogy honnan lehetne ilyen cuccot szerezni. ráadásul távol szeretném hidegkúttól a pénzezést tartani, amennyire lehet. így ha ez a cucc pénzbe kerül, azt aztán be kell szedni. na, ez az, amit nagyn el szeretnék kerülni, hogy a barátaimtól belépőt szedjek. ötlete van valakinek?

 további program lenne az obligát tűzgyújtás, -ugrás. lenne továbbá métázás – az tavaly nagyon bejött.

jó lenne addig megtapasztalni a kemencét is. ha ez megy, akkor lesz fenn liszt, mindenki annyi lepényt süt magának, amennyit akar, azt tesz rá, amit akar.

 

viszünk fel még dobokat, hordókat, lesz éccaka dobolás.

meg verseket mondok fejből. vicceltem.

 no, szóval mindenkit szívesen látunk, aki szeretne jönni, jelezze előre. és tényleg, ha valakinek van ötlete erre a fülhallgatós dologra, szóljon már, lécci.

 

egy másik program: április 17-18-ikán a tavaly elkezdett focikupánk idei folytatására kerül sor. gergő barátunk emlékére: nagy gergely emlékkupa. elvileg 12 kispályás csapat vesz részt a gyöngyösi vamav pályán, ahol két füves pályán lehet majd játszani. harmadosztályú amatőr csapatokat várunk. az egész kupával az volt a célunk, hogy a „profi” kispályás csapatok ne vegyék el a kedvünket, nagyjából egyenlő esélyekkel szervezzünk egy jó kupát. ennek a fajta „amatőrségnek” a jegyében nem is csak a foci a lényeg, hanem hogy kijöhessenek a családok, a gyerekek is hancúrozhatnak a füvön, mehetnek, amerre látnak, ők is játszhatnak a füvön. (ha addig lesz, mert ahogy az idő – nem – alakul…) főzünk katlanban, szombat este pedig fellép a gyutacs. a kupára érkezik ismét csapat kézdivásárhelyről és zentáról, így nemzetközi lesz J

elvileg még lehet nevezni. (totjani@gmail.com)

 

írtam volna ide mindenféle dolgokról még, de egyelőre csak ezt:

http://www.youtube.com/watch?v=f5kMS2q1iww&feature=related

csángóbál

nyakig hó van, gyönyörű odafenn. feljutni is komoly teljesítmény. a terepjárón elromlott a négykerék-meghajtás, így csak keresztes felől tudunk felmenni. innen is mentünk fel bimbivel szombaton, hogy folytassuk a fűtést a vendégekre. szép volt, szuszogós, de b minimális nyavajgással tette meg az utat.

fenn már minden kályha kialudt, újra kellett gyújtani, pont mire érkeztek, addigra égtek a tüzek.

nem sokáig maradtunk, mert menni kellett lefelé, a csoport másik feléért, meg csángó bálon voltam utána este.

még soha nem voltam. az bizonyos, hogy a program nagyon színvonalas volt. több busszal jöttek moldvából az ottaniak, a pecsa megtelt, teltház. kicsit tartottam tőle, hogy a hard core jobb fogja majd uralni a helyszínt, de a magyar nemzet, magyar hírlap transzparenseken, a látványosan jelen lévő németh zsolton kívül nem volt durva a nyomulás. trianon-turuliánust is csak egyet láttam. de a zene, meg a tánc (annak, akinek ehhez van lövése) nagyon jó volt. a zenben nagyon is jó volt navratil andrea és az igricek. az éneket két lanton (kobozon?) kísérték, hol meg hárman a’capela énekeltek. megragadó volt.

aztán dresch volt még nagyon jó (baló istván – szerintem az ország legjobb dzsessz-dobosa -, lukács miklós, szandai mátyás). dresch a szaxofon után kavalon játszott. az volt a legizgalmasabb ebben, hogy a kaval nem afféle egzotikus effekt szerepét játszotta, hanem valódi szólóhangszerként tudta megszólaltatni.

aztán persze a helyi, autentikus fellépők is jók voltak, csak a nevüket (na, jó, például somos) azért nem tudtam megjegyezni, mert egyrészt mindenki mindenkivel zenélt, a formációk egybeúsztak, másrészt meg forgószínpad szerűen, – hál’ istennek! – konferálás nélkül következtek egymás után a fellépők.

nomost ez az egész táncolás is – amellett, hogy a sok agyonképzett néptáncos mindent megtesz, hogy artisztikus cirkuszi produkcióvá tegye azt, ami őszintének, hitelesnek és tényleg vidám dolognak tűnik a színpadon a fellépő fiatal és idős csángók előadásában -, szóval ez a táncolás is tetszett, nagyon is. mert a néptánc sokunknak koreográfia, színpad, tizen-huszonéves fiatalok professzionális sportbemutatója. nekem az nem hiteles, amikor élesre vasalt „fellépőben”, szoros rendben mutatják be a pontosan kigyakorolt ugrásokat, pörgéseket tessék megnézni ezeket az embereket itt a színpadon. a fiatal is totyorog, az idősnek meg-megroggyan a lába, de ugyanazt táncolják. eszükbe nem jutna gyimesit, a gyimesienek moldvait táncolni. a sjátjukat tudják, gyerekkoruktól. ennek a tudásnak, a melódiának a mély, zsigeri ismerete, a lépések évtizedes, generációkon keresztüli begyakorlottsága adja azt a magabiztosságot, amivel bár kis elcsúszásokkal, de előtűnik a táncrend. és adja azt a magabiztosságot, amivel a háttérben, azt hiszem, a táncosoknak megnyílik az a tudás / érzés / csakra / hormon / kinekmitetszik, ami a tánc tulajdonképpeni lényege lehet. szerintem. hogy nem figyelik a lépéseket. nem figyelik a táncrendet, mert azt tudják. mert az mindig egy és ugyanaz nekik. persze, az egyes számok eltérnek, de egy rendszeren belül maradnak. nem kell figyelni, hogy egyszerre ugorjanak, csapásoljanak, pördüljenek. az úgyis együtt megy. ha meg nem megy, az sem lényeges annyira, mert nem ez a fontos, hanem az a valami, ami hátul van, az igazi tánc, ami nem a mozgás. aki viszont csak a mozgásra figyel, annak ez, szerintem, nem jön elő.

ezt valószínűleg nem lehet tanulni. azt lehet imitálni, hogy a tájegységre jellemző figurák összeállnak a tájegységre jellemző mozdulatsorrá, tánccá. de a keresetlenség nem gyakorolható. egy barátom, grafikus, mondta régen, amikor valami ábrához kellett volna egy szaggatott, szabálytalan vonal, hogy hiába tudnak ezek a tökprofi grafikai programok sokat, soha nem tudnak olyan véletlenszerűen szabályos vonalat produkálni, mint amikor eltépünk mondjuk egy papírlapot és annak a széle. jóllehet, azóta már a szoftverek nagyot fejlődtek, de ez azért ez egy jó példa arra, hogy a (túl)szabályozottsággal, professzionalitással épp csak az emberi veszik el. amit egyébként nem tudunk leírni, mi az, csak érezni.

szóval nekem a koreografált tánccal sok a bajom, de legfőképp az, hogy az sportnak, attrakciónak jó, de messze van attól, amit hétvégén láttam. attól, hogy igazi emberek (azaz öreg, fiatal, fogatlan, sokfogú, sovány, kövér) olyan táncot járnak, ami az övék, talán csak övék, mert az másé nem is lehet, mint ahogy az életük is (aminek része a tánc is) csak az övék, más nem élheti azt. és ezt el is hiszem nekik.

vannak képeim meg sztorijaim is, de most dolog van. majd legközelebb.

hosszú hallgatás után

november óta nem írtam a blogra. ennek sok oka is van, de semmiképpen nem az, hogy nem történt azóta semmi fontos. sőt.

nagyon is, sajnos. nem tudom, tudtam például, hogyan lehetne azt itt úgy közölni, hogy decemberben meghalt gergő barátom. erről nem lehet értelmesen írni.

aztán vannak olyan dolgok is, amik megint csak fontosak, nagyon is, de nem ide valók. és annyira fontosak, hogy az „ide való” dolgokat kicsit háttérbe szorították.

ettől hidegkút még mindig fontos. annyira, hogy fűthetővé tettük az új házat, remek ott. aki jön, megnézheti. most hatalmas hó van, nem is igen lehet felmenni még terepjáróval sem. és nagy hidegek. ezért aztán nem is fogadok csak nagyon erőszakos vendégeket, akik azt mondják, hogy igen, ez kell épp nekik. és ennek a szűrőnek köszönhetően remek emberekkel ismerkedem meg. ez jó.

és jó lesz az is, hogy a jövő hétvégén is lesz egy csoport. főztem is volna egy valamit. erre mindenkit, aki feljön, szívesen vendégül láttam volna. helyet is kaphattok (ez nem volna). csak hálózsák kell. még saját bor is lett volna. szóval évadnyitó, farsang lett volna. de annyi a farsang itt és ott, hogy ez kimarad. talán a rákövetkező héten.

hétvégén volt a téli mátra teljesítménytúra. mentem, győztem J

http://www.matraberc.hu/event.php?id=142&ev=2010&n=0

a tavalyi időmnél egy óra tízzel jobb. (a tavalyi időm eltűnt, de épp azon vagyok, hogy ismét visszakerüljön.)

nem vagyok egy nagy életbölcsesség osztogató, de ez most ül: „4. Gondold meg, mióta tétovázol már, hányszor kaptál az istenektől haladékot, s nem használod ki! Egyszer már rá kell eszmélned, hogy milyen az a világrend, amelynek része, vagy milyen az a világot kormányzó elv, amelynek kisugárzása vagy, s hogy kimért az időd, és ha kedélyed derítésére nem használod fel, elszalad, s nincs több lehetőség.“ (marcus aurelius, elmélkedések II. könyv. 4.)

gyutacs nevű színitársulatunk (ha valaki megcsinálná a honlapunkat, kineveznénk társulati honlapkészítőnek) elkezdte próbálni a piroska és a farkas átiratát. hát… valamilyen lesz. ezzel és a helység kalapácsával nyáron turnéra indulunk. ormánság, vajdaság.

meg van egy olyan tervünk is, hogy egy hétre elmegyünk horvátországba is és mutatványosként, csepürágóként keressük meg a kajára valót. ezek izgalmas dolgok.

de nem keresném amúgy mostanában az izgalmat.

szerintem megint hozzálátok az ide írogatáshoz.

ismét itthon

két nap kellett a testnek. azt hiszem, a léleknek egy élet is kevés lesz az teljes „visszaállásra”, aklimatizációhoz. sok volt ez – és főleg a szemléletben. sokszor járt az eszemben odakinn thoreu és a walden. szinte senki nem olvasta, nem része az amerikai „köz-tudásnak”. már legalábbis azok esetében, akikkel találkoztam. de a szabad polgári tudat, a szabadság, mint a mindent magyarázó és össze is tartó elv – az ott van mindenben. illetve a szabadság megélése és működése, mint a lehetőségé, ami nem hagyja az embereket befelé fordulni, fatalistává lenni, feladni, külső magyarázatokat keresni. más ez, amit még mindig érzek, mint tudok és elmagyarázni képes volnék pontosan.

no, de ismét hidegkút. gyönyörű egyszerűen. mikor hazaértem, felmentem este, meg aztán is. nem birtoklástudat, hanem ottlét-tudat. a valahollét tudata. a helyemen vagyok érzése.

a múlt héten 40 fős cserkészcsapat volt fenn. nagyon helyesek voltak.

ocsmány randa idő volt. illetve itt lenn lenne az, de fenn az eső, köd valahogy más. persze, a sár, a nyirkosság sehol nem jó. a köd megült a rét felett. kinn álltak a ház előtt és a „fényes nap immár lenyugodott” dalt énekelték. egy szép hangú lány előénekelt, a többiek követték. gyönyörű volt. igen, ezekért a pillanatokért érdemes.

aztán fát vágtam, sokat. és így már ezekért a pillanatokért is érdemes nagyon. és még…hajh!

lesznek programok fenn. a két ünnep közt disznót vágunk a barátainkkal. lehet csatlakozni, aki akar. szólni kell. (ottalvós J)

a gyutaccsal, úgy tűnik, még egyszer, most utoljára, fellépünk kállóban, ebben a nagyon pici nógrádi faluban december 19-ikén. nagyon szeretném, ha azok, akiket érdekel, eljönnének ide. nem miattunk, kálló miatt.

fogunk betlehemezni is. valószínűleg karácsony előtti vasárnap. gyöngyöstarjánban és gyöngyössolymoson. ebbe is be lehet szállni. lehet dalolni, jönni velünk. a nap végén solymoson, a malom pincéjében vacsora, borozás. puritán. tánc is. az nem puritán.