nem kedveznek az elmúlt hónapok a blogolásnak. van egy csomó más, fontosabb dolog. de az sem lehet, hogy blog ne legyen. egyébként írogattam én, csak nem jutott odáig, hogy kész legyen, feltegyem.
találtam egy megkezdett posztot (valamikor júniusban írhattam). most ideteszem, s kommentálom, hogy azóta mi s hogy változott:
ez az özönvíz nagyon betesz hidegkútnak. nagyjából érthető módon mostmár a második hónapja mondják vissza csoportok az érkezést. pontosabban az aggodalom érthető, de ennek azért egy-két valóban világvégét idéző naptól eltekintve nem volt valós alapja. a sok esőtől, persze van sár de a nyári kánikula helyett nagyon jó levegő van legalább. (no, hát ennek az lett az eredménye, hogy a nyár gyakorlatilag a vendégek szempontjából egy hónapból állt. ennyiből nehéz lesz az éves fenntartást kigazdálkodni…)
a sok eső inkább nekem okoz fejtörést, mert a ház körül a kétheti kaszálás nyoma alig látszik, a réthez meg hozzá sem tudtam fogni. most kellene sok segítség, de nemigen jön össze a barátaimnak. így pedig baj lesz, mert lassan nyakig ér a fű. géppel legfeljebb szárzúzózni lehetne, de azt meg nem lehet utána összeszedni a szamárnak. a traktoros kaszálást meg nem tudnám kifizetni most… nagyjából most kellene a háznak kitermelni a hagyományosan szar hónapok költségeit, de csak üresen áll. nem lesz az új ház befejezéséből sem semmi nagyon idén. (ezzel meg az van, hogy a kaszálás meg lett csinálva, s a ház is előrébb haladt: mostmár csak a vizes bekötések maradtak hátra. ugyanakkor augusztusban ellopták az aggregátort. elé vacak volt már, ha be akarták a vendégek indítani, anak az lett a vége, hogy egyórányi birkózás után telefonáltak, hogy csináljak már valamit - mehettem gyertyát pucolni. szóval előbb-utóbb kellett volna amúgy is egy újat venni, de hogy - első alkalommal - bemennek a területre és elvisznek valamit, ez új. és aggasztó. vettem egy új aggregátort egyébként, amit nem is merek felvinni.)
csabi egyébiránt hosszabb vendégszereplésre költözött gyöngyöstarjánba és - rajongói nagy örömére - a herélésből sem lesz semmi, tudniillik megjuhászodott. úgy tűnik, nem is a női hormon (amit kúraszerűen kapott, de most leálltam már vele) bírta jobb belátásra, hanem egyszerűen az emberek környezete okozhatta ezt a válozást. most vidáman viszi a hátán a gyerekeket vagy engem esténként. lassan azonban lelegelte a teljes udvart, beleértve a málnatöveket, borsmentát (jó, hogy étcsokoládé-bokor nincs az udvaron, mert akkor alighanem a világ gasztronómiailag legkifinomultabb ízlésű szamara lenne). így költözik egy portával odébb pénteken.
(csabi azóta a falu kedvence. kaptunk egy hatezer négyzetméteres szomszédos telket, aminek egyedüli lakója. a telken áll a kétember magasságú susnyás, irtása embertelen feladat - a tárcsás fűkaszával egy délelőtt alatt alig 1-200 négyzetmétert lehet levágni. így csabi egy dzsungelben él, ahol vadcsapás-szerű járatokat alakított ki magának. vadregényes, de jobb volna, ha valahogy meg lehetne ezt a gazt fékezni, ami nem egyszerű, mert az évek során a cserjék, fák gyökérzete eluralta a területet, így ha le is vágom a föld feletti részt, egy-két hét alatt visszanő minden. kaszálás közben egyfolytában a glyalka mantrát mondogatom - ami persze csak erős túlzás, ilyet nem szabad csinálni.
csabit meghívták a gyöngyöstarjáni szüreti felvonulásra. géza bácsi szerzett is neki egy snájdig kiskocsit, amit marika néni feldíszített. a megelőző napokban összeraktuk a szerszámokat, fogatoltunk, csabi szépen húzta a faluban a gyerekeket. a szüreti felvonuláson azonban - alighanem a tömeg, traktorok miatt - nem lehetett kordában tartani, rita csimpaszkodott a kötőfékbe, én húztam a feszítőzablát, de ment össze-vissza - ki kellett a menetből állni. azért a nézőközönség számára autentikus látvány lehettünk, amint és ülök egy hordócskán a kocsin, kalapban, rita meg birkózik a szamárral. jól szórakoztak: kiabáltak, hogy „hajrá rita, te vagy a jobb!“ szóval a nagy nyilvánosság előtti mókázás egyelőre nem erőssége csabinak.)
annyi megmaradt még ebből a csacsigolásból, hogy amikor bori a nyakamban ül, kockacukrot és feszítőzablát akar a számba tenni.
megvolt a mátra 115 is. na, akkor volt két csoport is. hát, sok volt így együtt, de sokan is segítettek. azt hiszem, régen volt már ilyen jó hangulat, mint ezen a hétvégén. pedig az utolsó pillanatig én nagyon kételkedtem, van értelme elindítani a versenyt, tekintve hogy előtte hetekig zuhogott. de épp aznapra remek idő lett. (ez akkor volt, jó volt, szép emlék, slussz.)
a szentivánéj, ismét csak az okádék idő miatt, elmaradt. de valahogy be kellene pótolni. alighanem augusztusban kéne erre sort keríteni. szóljon, aki el akar tölteni fenn egy hosszú hétvégét. aztán kitaláljuk, mi lesz. (ki is lett, az előző bejegyzésben megírtam, hogy szeptember 11-12-én szívesen látunk mindenkit. a program annyiban változott, hogy a hétvégét muszáj leszünk fagyűjtésel tölteni, hogy télen is tudjunk működni. ettől persze, az eredeti tervnek megfelelően lehet szarvasbőgést hallgatni, de aki jön, beállhat egy kis laza sarangolásra. kaja, bor lesz.)
szabolcs volt fenn augusztusban a házban és csodálatos rendet csinált, festett, rendezkedett. ennek megfelelően úgy néz ki most hidegkút, ahogy mindig is ki kellene néznie. nem végzett persze mindennel, hagyott egy másfél oldalas listát a teendőkről - nem lesz unalmas a szeptember sem.
tegnap biciklivel mentem fel a házhoz, majd le is. mátraszentimrétől a zöld négyzeten (blok-ház, szalajkaház, lajosháza) akartam legurulni solymosra. már a turistaút indulásánál tábl fogadott, hogy a kisvasút építési munkái miatt nem járható a turistaút a szalajkaház és lajosháza közt. a turistaút? azon is építkeznek? kerülőút? az nem túl korrekt, hogy nem járható és slussz. merre menjen a turista? maradjon ott, ahol van? én csak azért is elindultam, majd csak ki lehet kerülni azt a nagy építkezést.
a turistaút gyönyörű volt, főleg a kisvasút valamikori végállomásától (blokház) a szalajkáig. gyönyörű fenyvesben halad a kisvasút régi töltése. biciklivel nem ideális a sok bedőlt fa, hiányzó hidak miatt, de megérte még így is arra menni. (fotók innen a további topikokhoz is:)
a szalajkaház még mindig olyan, amilyen volt: nem használják, maximum állagmegóvás. pedig ritka jó adottságai vannak ennek a háznak, az ország legideálisabb bakancsos-turista célpontja lehetne - ha hagynák. most csak áll üresen és várja a sorsát, ami így az enyészet vagy a „vadászturizmus“.
hanem a ház alatt kész a kisvasút végállomása. hát ilyet én még nem láttam. egy hatalmas, száz embernek elég beálló és egy fogadóhely, kitérővel. tábla: szalajkaház. és semmi más. sem egy kút, sem egy eligazító térkép. a turistaösvények jelzései elvesznek. kinek épült ez a kisvonat? mikor jár egyáltalán? miért érdemes ide jönni, ha itt semmi sincs, senki sincs?
ahhoz, hogy ez a szárnyvonal folytatódjon lajosházától hatalmas kőmennyiség kellett a töltésekhez, de előtte még a zúzalék a közelítő utakhoz. maga a munka is komoly összeget tehetett ki. kinek lehetett érdeke ez a patyomkin-vasút? nehéz elhesegetni a gondolatot, hogy majd bástya elvtárs jön ide a magán-szerelvényén vadászni a cimboráival, nekik még a ház is megnyílik talán.
aztán az sem életszerűtlen elképzelés, hogy ez az egész fantomberuházás leginkább a követ szállító vállalkozásnak érhetette meg. csodálnám, ha ez nem a kishegyi bányából jött volna. no, az meg kié? no, kié?
hogy ez mennyire kamuprojekt lehetett leginkább akkor erősödött meg bennem, amikor a töltésen lefelé mentem. (mivel a turistaösvényt szartak újrafesteni, rendberakni.) a töltés, kövek több helyen hiányoznak a talpfák alól. elképesztő. itt nem járhat még egy talicska sem, nemhogy szerelvény. nyilván megvan a válasz erre is: az eső kimosta. ez igaz is lehet, de itt vonat járt a háború előtt. sőt, jóval tovább is. azt a töltést miért nem mosta ki? nem volt ekkora eső? modernebb gépekkel építették azt a töltést? ugyan! íme egy szép példája ismét a magyar mutyinak: építünk, de úgy, hogy a végeredmény minősége teljesen érdektelen. mert nem a beruházás, hanem az annak appropóján kiszivattyúzható közpénz mennyiség a lényeges.
hajh, de megérne egy oknyomozó riportot ez az egész! quo vadis? no, de ezt gyöngyösi „újságíró“ (van ilyen…?) soha nem fogja megírni.
kapcsolódó dolgainkról.
a gyutacs (gyorsreagálású utcai tájszínházi akciócsoport) júniusban tarjánban előadta új darabját a piroska és a farkasfalkát. utána elmentünk a vajdaságba, ahol kishegyesen és zentán is előadtuk mind a két darabot. bár a kishegyesen elég béna volt a szervezés, azért mind a két helyen elég jól sikerült a fellépés - sőt, zentán voltunk szerintem idáig a legjobban. azt hiszem, az ilyen közösségi alapú színtársulatnak épp ez kellene, hogy az értelme legyen. nem a darab, hanem a közösségek összehozása a lényeg. szerettek bennünket, mi is szerettünk ott lenni.
azóta is felléptünk tarjánban, s kapunk meghívásokat innen-onnan. sajnos nagyon nehéz az időpontokat egyeztetni, mert mindenki lót-fut. majdnem minden szerepre két szereplő is van, de még így sem tudjuk sokszor összehozni a dolgot. talán főként azért, mert a programok jelentős részén mindenki a társaságból együtt van ott - így hiába a kettős szereposztás.
ha minden igaz, legközelebb adácson, az utcaszínház-fesztiválon lépünk fel.
nagyon jól sikerült a kézműves tábor is. vannak fotók, majd teszek fel párat. egy hétig mindenféle kézműves dolgot tanított rita és boró. volt olyan húsz gyerek - szerintem mindenek nagy élmény lehetett. megerősödött bennünk, hogy lesz jövőre is - sőt, bővítjük ezt a fajta tevékenységünket.
a nagy siker persze ismét hülyeségbe torkollott: az egyik gyerekért feljött az egyik anyuka a barátnőjével egy nissan navarra-val. a nőnek zéró tájékozódó képessége, a gumik tükörsimák. de terepjáró, nagy. este tízkor hívott bennünket az anyuka férje, hogy merre lehetnek ugyan. mondtuk, hogy délután hatkor már elindultak, otthon kellene lenniük. hát nincsenek. no, nem írom le az egész sztorit, a vége az, hogy rendőrökkel, erdészekkel másnap 11-re sikerült megtalálni és kiszedni őket a zám-patakból (!). az éjszakát egy vadetetőben húzták ki. mikor kérdeztem, hogy miért nem indultak el a turistajelzése vagy lefelé a völgyben, az egyik asszony: „nem tudjuk, merre van a lefelé.“ és melletünk fél méterre ott csörgedezett a zám patak.
tanulság: tényleg ne kóricáljon már vendég autóval, ha nem muszáj.
a mentésben részt vevő rendőrök ritka korrektek voltak, fiatal, jókedvű és laza csapat. pedig vasárnap a szabadnapjukon lettek behívva a keresésre. gondoltam, érdemes ezt is jelezni a helyi főrendőrnek, hogy ne csak a baszogatásból jusson nekik, hanem ha valamiben jók, akkor érezzék azt is. azt hiszem, érdemes lenne ide másolni a levelezésünket, de nem teszem. lényeg, hogy nagyon korrekt volt a dícséret tudomásul vétele is: vannak hibáink, de küzdünk ezekkel.
voltunk a gyerekekkel a múlt héten balaton körüli nyaraláson. minden kijutott: déli parti lehúzós, igénytelen kalmár-beach, lengyeltóti környékének látnivalói, hévíz, szent györgy hegy, szigliget. mind a gyerekekre, mind rám a legnagyobb hatást a somogyvámosi krsna-völgy tette. úgy (is) hirdetik, hogy öko-völgy, mivel a százötven fős közösség biogazdálkodás folytat. készülnek a harmadik világháborúra. (ez nem igaz, csak én mondom.) szóval a teljes önellátást célozták meg. jelenleg, a projekt - egyébként nem krisnás - vezetője szerint olyan 80-90%-ban képesek a saját szükségleteiket ellátni saját maguk. kertészkednek, szántóföldi kultúrájuk van, méhészet, tehenészet (ami csak tejcélú jószágtartás, mivel nem lehet megenni a vallási előírások miatt a jószágokat - így azok végelgyengülésben pusztulnak el és kerülnek az állattemetőbe). mindez 230 hektáron, amiből 110 an jelenleg művelés alá vonva. amiből nem tudnak önellátók lenni, az a ruha (kísérleteztek lenvászon előállításával, de nem ment), üzemanyag (még szükségük van erre, de egyre tőbb mezőgazdasági munkát ökörrel végeznek - maguk is fejlesztenek eszközöket), papír stb. műanyagot nem, vagy csak nagyon minimális mértékben használnak. áram nincs bekötve az egész faluba, bár aggregátoraik vannak.
az egész völgy a kilencvenes évek elején kezdett kiépülni, először a templomot építették meg. ez ma is a völgy központja, látogatható. igazi krisnás szentély: a vidámságról, a vidámság vallásáról szól. színes, eleven - a magyar vallási hagyomány(ok)tól teljesen idegen. ebben az épületben működik a konyha, étterem is, ahol csak lakto-vegetariánus ételek vannak. de igen jók. (receptek innen: www.krisnavolgy.hu)
a falu ettől olyan háromszáz méterre fekszik. elsőre inkább néz ki „napsugár holiday öregkor lakóparknak“. a házak színesek, fantáziátlanok, tájba nemigen illők, a somogyi építészeti hagyományra vajmi keveset adó, de végső soron vállalhatóak. van itt a gázbeton téglától kezdve a szénaházig minden. az ok, hogy amikor a völgy indult, a szükség nagyobb úr volt, mint a tudatos tervezés. abból és úgy építettek, ahogy tudtak. még most sem tud mind a százötven fő benn élni a völgyben, többen kinn laknak a faluban.
van már húsz gyerek is. eddig azért nem lehetett, mert a közösség minden tagja intenzíven be volt vonva a munkamegosztásba, egyszerűen nem engedhették meg maguknak, hogy egy-egy nő kiessen. most már talán. a húsz gyerekből öt iskoláskorú, nekik már most áll a szerintem minden pedagógus szándékú pedagógus álma iskola. ez egy akkreditált általános, ahol a törvényi előírásnak megfelelően három főállású pedagógus foglalkozik az egyelőre öt gyerekkel. normál tantervet visznek, de „védikus háttérrel“. ez azt jelenti, hogy az oktatás célja nem az ismeretátadás elsősorban, hanem a cél, az istennek tetsző életre történő felkészítés. ez azt jelenti, hogy - ami a közösségi munkamegosztást is jellemzi - a gyerekek bevezetést kapnak a mindennapi élet feladataiba (konyha, állattartás, földművelés stb.), az ehhez szükséges tárgyi tudást egészíti ki a lexikális, elméleti anyag. tanulnak zenét (indiai hangszereken), nyelvet (angolt és szanszkritot). az iskola számomra az álmok iskolája, még ha tájidegen is. bimbi is beleszeretett.
nem rejtik véka alá, hogy bevételeik, amik az igencsak látványos fejlesztésekhez szükségesek, „külső forrásból“, az évi harmincezer (!) turistától, eladott termékeikből, terményeikből származnak. ezt azonban a függetlenné válás előkészítésére fordítják. no, és persze a pályázatokból, amelyeket profin menedzselnek.
a közösség természetesen erős vallási alapon működik. jelenti ez a hit mindenben való megjelenését és a vallási regulák szerinti életet. a feladatmegosztás egyfajta karmatikus alapon nyugszik. mindenki azt csinálja, amihez ért és a karmája kitejesedik benne. aki állatokat gondoz, az ehhez ért és ezt szereti csinálni - ebben találja meg a lelki boldogságát (amint a tehenészsrácokat elnéztem, ez kétségtelennek tűnt - ilyen kedélyes és tehénbarát fejésen még nem vettem részt). aki meg a vezető, ő erre hivatott - és a többiek ezt feltétel nélkül elfogadják.
az életnek az is a része, hogy a szentély-feladatra beosztottak hajnal kettő-háromkor kelnek, virágkoszorút fonnak és felöltöztetik krisnát (igen, mint egy játékbabát).
a regulák pedig többé-kevésbé ismertek: nincs pia, cigi, kábítószer, hús. de nincs szex sem, csak ha gyereknemzés a cél.
khm…
a közösség korfája enyhén szólva is torz a magyar társadaloméhoz képest. ottlétünk alatt leginkább 25-40 közti fiatalokkal találkoztunk. negyven felett alig, gyerek összesen húsz. a közösség kora, nemi összetétele, a megengedett párkapcsolat enyhén szólva is nehezen teszi hihetővé az önként vállalt cölibátust. szóval itt vlami nagy titok lehet: két harmincas (férfi, nő) együtt él. együtt kelnek, fekszenek, de eszükbe sem jut a szex. illetve eszükbe jut, de csak mint tiltás? így élnek tíz évig, mikor szólnak a közösségből, hogy testvérkéink, itt az idő a gyerekvállalásra. no, akkor most lehet! és addig? ha nem vagyok profán, akkor mi van, ha kedvet kapnak hozzá? vagy mi van, ha nem is tudják, hogy kell?
másrészt: ennek a vallásnak a számomra egyik legmegkapóbb része az öröm beemelése a „liturgiába“. ez éneket, táncot is jelet. jóllehet, a táncnak vannak szakrális és mágikus teleológiai vonatkozásai (vadászat vagy a dervisek tánca), amikor ezt a táncot elnézem, nehéz nem gondolni arra, hogy itt mégis csak nők és férfiak fejezik ki közös örömüket. és az örömnek hogyhogy nem része a másik fizikai megtapasztalása? és egyáltalán, mi a baj ezzel? miért tilos? no, a’szem, elő kell vennem a krisnás szakirodalmat, hogy ezt megértsem.
a társaságban megy a viccelődés, hogy krisnás lettem. ez részben igaz. annyiban legalábbis, hogy engem ez a közösség, a világos szervező elvek, a racionális működés (ami azért egy orbitális paradoxon: épp egy vallási alapú közösségben látni a legprofesszionálisabban szervezett működést, ellentétben sok nem vallási alapú közösségtől, amely kaotikus, nem fenntartható, végiggondolatlan elveken nyugvó) nagyon megfogott. megfogott, hogy itt valóban a karma jelöli ki az egyén helyét a társadalomban, ami mégiscsak igazságosabb, mint az etnikai, vagyoni - más „evilági“ - társadalmi rendező elv. ha valakinek a karmája nem kompatibilis a házimunkával, de remeküll irányít vagy szánt, azt csinálhatja kedvére. ha valakinek nem megy a teregetés, vasalás, még remekül főzhet borsós purit - vagymit.
a vallási részt azonban nem értem sem dogmatikailag, sem a rituálékat nem tudom magamévá tenni. a legnagyobb akadály, hogy egy csomó regulát, annak szükségességét nem is látom be. ezt csak a hit maradéktalan elfogadásával lehetne. ilyen tekintetben azonban ez a rendszer tőlem - sajnos - távol áll. majd egyszer, talán. vagy a következő életemben. hogy akkor abban lehetnék akár trapista szerzetes is ezen az alapon? hát igen. ez végülis már tényleg másodlagos. a „nagy ugrás“ abban van, hogy a személyiség nyitott-e annyira, hogy a hit általi megismerésre és befogadásra képes legyen vagy mindent racionális mérlegelésnek tesz ki (majdnem) folyamatosan. e tekintetben tényleg bármelyik vallást ki lehetne választani, elfogadni. (itt a krisnások ismét szimpatikus nézetet vallanak: az isten, mindenki istene egy. csak mindenki másképp nevezi. ezzel semmi baj.) a nagy különbség tényleg az örömben és az élhető közösség (eszméjében) van. és ez azért hatalmas dolog.
régen kíváncsi vagyok az országban másutt működő kulcsosházakra, turistaházakra. mi van ott, milyen ellátást nyújtanak, hogyan működnek.
a szent györgy hegyen, kisapáti felett (tapolcától 4 kilométer keletre) is van egy kulcsosház, a bazaltorgonák alatt vagy száz méterre. a faluból több út is vezet a szőlőkön keresztül, körülbelül 2,5 kilométer, hegymenet. terepjáró felmegy, de a személyautó nemigen. áram van, víz nincs. olyan húszfősnek nézem. a kulcsot a faluban lehet valakitől elkérni, akit nem lehet a megadott telefonon elérni. illetve egyszer, az érkezésünk előtt több nappal sikerült, amikor is megtudtam, hogy érkezésünk napján teljesen foglalt a ház, nincs hely.
hétköznap érkeztünk, próbáltam a megadott telefonszámon elérni a kulcsost, de nem sikerült. azért felmentünk a házhoz. egy teremtett lélek nem volt, nem hogy vendég, de vendégek nyoma sem.
a ház és környéke a kádár kori, példaértékű turistaélet szomorú mementója. sűrű turistaút-hálózat, egykor volt csinos ház. de sem karban tartva, sem becsülettel működtetve. az állagmegóvás is hiányzik, de leginkább a gondoskodás, nincsenek eligazító táblák (pl. hol a kulcs, kinél?), omladozó vakolat. hogy belülről milyen a ház, azt nem tudtuk megállapítani. pedig alighanem ez az ország egyik legszebb adottságú turistaszállása. felette a páratlan bazaltorgonák, jégbarlang.
ami nem barlang, hanem egy nagyobb kőverem, amiből dől kifelé a hideg levegő kánikulában is, mert megreked a sziklák réseiben. egyszóval van látnivaló bőven, de a kilátás, a környezet is gyönyörű. csak ez a gazdátlanság (természetesen biztosan van „gazda“, de az nem „jó gazda“), ez szomorú. pedig valamikor elég sok energiát áldozhattak itt a turisták. a hegytetőre lépcső vezet, mihez sok betont, zúzalékot kellett felcipelni. most egy szezon alatt egy jó közösség rendbe tudná ismét kapni a területet. igazán távol álljon tőlem a kádárizmus utáni nyafogás, de ez a fajta turizmus, turistamozgalom teljesen kiveszett. ami most van, az ettől igencsak távol esik: kalmártőkével működő „öko-wellness“ szolgáltatók, romantikus odúk, komfort nélkül (blokház a mátrában), teljesítménytúrák, amelyek a túrára koncetrálnak, nem az infrastruktúrára… igen, erre mind szükség van, de ugyanekkora szükség lenne szerintem az ilyen kulcsosházakra is. és ez csak akkor tud működni, ha egy közösség magáénak érzi, gondoskodik róla. ha nem, akkor marad a kalmárszellem (de akkor a bakancsos turistáknak onnantól coki!) vagy a gyorsabb vagy lassabb lepusztulás.
kútúra!
ezt hallgattam bicajozás közben:
több mint tenyérbemászó emóskodás, manír - annyira túlzásba vitt nyavajgás, hogy már attól jó. de nem paródia, csak nyifogás, mint világnézet. a szövegek bájosan ütődöttek. de nem úgy.
olvasni is borderline-t ajánlanék: thomas hylland eriksen: a pillanat zsarnoksága (a gyors és lassú idő az információs társadalomban). a kötet olyan kapitális közhelyek újratárgyalása, mint „rohanó világunk“ időképzete vagy az írásbeliség (illetve pontosabban a jel) társadalomtörténeti szerepe. nem kapunk heurisztikus értékű megállapításokat, de nyári olvasmányként megteszi, ha egy sör és egy lángos közt elgondolkodtat bennünket a társadalom mind absztratabbá válásáról (pénz, idő, hangjegyek, betű ésatöbbi mind üres jelek, amiket tartalommal a közös tudás tölt meg. mivel ezek az elvont egységek függetlenné válnak a cselekvéstől, önmagukban kezdenek létezni és szabályozni a társadalom működését). ez azért izgalmas itt, a harmadik világháború előtt.
na, most azért egyelőre ennyi. jöjjön minden szarvasbőgésre vágyó vagy fagyűjtő hidegkútra 11-12-én.
Posted on augusztus 31st, 2010 by tibor
Filed under: Akciózás, Egyéb, Események, Köz | No Comments »