Hidegkútblog

nyakig hó van, gyönyörű odafenn. feljutni is komoly teljesítmény. a terepjárón elromlott a négykerék-meghajtás, így csak keresztes felől tudunk felmenni. innen is mentünk fel bimbivel szombaton, hogy folytassuk a fűtést a vendégekre. szép volt, szuszogós, de b minimális nyavajgással tette meg az utat.

fenn már minden kályha kialudt, újra kellett gyújtani, pont mire érkeztek, addigra égtek a tüzek.

nem sokáig maradtunk, mert menni kellett lefelé, a csoport másik feléért, meg csángó bálon voltam utána este.

még soha nem voltam. az bizonyos, hogy a program nagyon színvonalas volt. több busszal jöttek moldvából az ottaniak, a pecsa megtelt, teltház. kicsit tartottam tőle, hogy a hard core jobb fogja majd uralni a helyszínt, de a magyar nemzet, magyar hírlap transzparenseken, a látványosan jelen lévő németh zsolton kívül nem volt durva a nyomulás. trianon-turuliánust is csak egyet láttam. de a zene, meg a tánc (annak, akinek ehhez van lövése) nagyon jó volt. a zenben nagyon is jó volt navratil andrea és az igricek. az éneket két lanton (kobozon?) kísérték, hol meg hárman a’capela énekeltek. megragadó volt.

aztán dresch volt még nagyon jó (baló istván - szerintem az ország legjobb dzsessz-dobosa -, lukács miklós, szandai mátyás). dresch a szaxofon után kavalon játszott. az volt a legizgalmasabb ebben, hogy a kaval nem afféle egzotikus effekt szerepét játszotta, hanem valódi szólóhangszerként tudta megszólaltatni.

aztán persze a helyi, autentikus fellépők is jók voltak, csak a nevüket (na, jó, például somos) azért nem tudtam megjegyezni, mert egyrészt mindenki mindenkivel zenélt, a formációk egybeúsztak, másrészt meg forgószínpad szerűen, - hál’ istennek! - konferálás nélkül következtek egymás után a fellépők.

nomost ez az egész táncolás is - amellett, hogy a sok agyonképzett néptáncos mindent megtesz, hogy artisztikus cirkuszi produkcióvá tegye azt, ami őszintének, hitelesnek és tényleg vidám dolognak tűnik a színpadon a fellépő fiatal és idős csángók előadásában -, szóval ez a táncolás is tetszett, nagyon is. mert a néptánc sokunknak koreográfia, színpad, tizen-huszonéves fiatalok professzionális sportbemutatója. nekem az nem hiteles, amikor élesre vasalt „fellépőben”, szoros rendben mutatják be a pontosan kigyakorolt ugrásokat, pörgéseket tessék megnézni ezeket az embereket itt a színpadon. a fiatal is totyorog, az idősnek meg-megroggyan a lába, de ugyanazt táncolják. eszükbe nem jutna gyimesit, a gyimesienek moldvait táncolni. a sjátjukat tudják, gyerekkoruktól. ennek a tudásnak, a melódiának a mély, zsigeri ismerete, a lépések évtizedes, generációkon keresztüli begyakorlottsága adja azt a magabiztosságot, amivel bár kis elcsúszásokkal, de előtűnik a táncrend. és adja azt a magabiztosságot, amivel a háttérben, azt hiszem, a táncosoknak megnyílik az a tudás / érzés / csakra / hormon / kinekmitetszik, ami a tánc tulajdonképpeni lényege lehet. szerintem. hogy nem figyelik a lépéseket. nem figyelik a táncrendet, mert azt tudják. mert az mindig egy és ugyanaz nekik. persze, az egyes számok eltérnek, de egy rendszeren belül maradnak. nem kell figyelni, hogy egyszerre ugorjanak, csapásoljanak, pördüljenek. az úgyis együtt megy. ha meg nem megy, az sem lényeges annyira, mert nem ez a fontos, hanem az a valami, ami hátul van, az igazi tánc, ami nem a mozgás. aki viszont csak a mozgásra figyel, annak ez, szerintem, nem jön elő.

ezt valószínűleg nem lehet tanulni. azt lehet imitálni, hogy a tájegységre jellemző figurák összeállnak a tájegységre jellemző mozdulatsorrá, tánccá. de a keresetlenség nem gyakorolható. egy barátom, grafikus, mondta régen, amikor valami ábrához kellett volna egy szaggatott, szabálytalan vonal, hogy hiába tudnak ezek a tökprofi grafikai programok sokat, soha nem tudnak olyan véletlenszerűen szabályos vonalat produkálni, mint amikor eltépünk mondjuk egy papírlapot és annak a széle. jóllehet, azóta már a szoftverek nagyot fejlődtek, de ez azért ez egy jó példa arra, hogy a (túl)szabályozottsággal, professzionalitással épp csak az emberi veszik el. amit egyébként nem tudunk leírni, mi az, csak érezni.

szóval nekem a koreografált tánccal sok a bajom, de legfőképp az, hogy az sportnak, attrakciónak jó, de messze van attól, amit hétvégén láttam. attól, hogy igazi emberek (azaz öreg, fiatal, fogatlan, sokfogú, sovány, kövér) olyan táncot járnak, ami az övék, talán csak övék, mert az másé nem is lehet, mint ahogy az életük is (aminek része a tánc is) csak az övék, más nem élheti azt. és ezt el is hiszem nekik.

vannak képeim meg sztorijaim is, de most dolog van. majd legközelebb.

Posted on február 8th, 2010 by tibor
Filed under: Egyéb | No Comments »

két nap kellett a testnek. azt hiszem, a léleknek egy élet is kevés lesz az teljes „visszaállásra”, aklimatizációhoz. sok volt ez - és főleg a szemléletben. sokszor járt az eszemben odakinn thoreu és a walden. szinte senki nem olvasta, nem része az amerikai „köz-tudásnak”. már legalábbis azok esetében, akikkel találkoztam. de a szabad polgári tudat, a szabadság, mint a mindent magyarázó és össze is tartó elv - az ott van mindenben. illetve a szabadság megélése és működése, mint a lehetőségé, ami nem hagyja az embereket befelé fordulni, fatalistává lenni, feladni, külső magyarázatokat keresni. más ez, amit még mindig érzek, mint tudok és elmagyarázni képes volnék pontosan.

no, de ismét hidegkút. gyönyörű egyszerűen. mikor hazaértem, felmentem este, meg aztán is. nem birtoklástudat, hanem ottlét-tudat. a valahollét tudata. a helyemen vagyok érzése.

a múlt héten 40 fős cserkészcsapat volt fenn. nagyon helyesek voltak.

ocsmány randa idő volt. illetve itt lenn lenne az, de fenn az eső, köd valahogy más. persze, a sár, a nyirkosság sehol nem jó. a köd megült a rét felett. kinn álltak a ház előtt és a „fényes nap immár lenyugodott” dalt énekelték. egy szép hangú lány előénekelt, a többiek követték. gyönyörű volt. igen, ezekért a pillanatokért érdemes.

aztán fát vágtam, sokat. és így már ezekért a pillanatokért is érdemes nagyon. és még…hajh!

lesznek programok fenn. a két ünnep közt disznót vágunk a barátainkkal. lehet csatlakozni, aki akar. szólni kell. (ottalvós J)

a gyutaccsal, úgy tűnik, még egyszer, most utoljára, fellépünk kállóban, ebben a nagyon pici nógrádi faluban december 19-ikén. nagyon szeretném, ha azok, akiket érdekel, eljönnének ide. nem miattunk, kálló miatt.

fogunk betlehemezni is. valószínűleg karácsony előtti vasárnap. gyöngyöstarjánban és gyöngyössolymoson. ebbe is be lehet szállni. lehet dalolni, jönni velünk. a nap végén solymoson, a malom pincéjében vacsora, borozás. puritán. tánc is. az nem puritán.

Posted on November 11th, 2009 by tibor
Filed under: Egyéb | No Comments »

szóval sunshine law. arról van szó, hogy itt is - nocsak, nocsak - voltak politikusokat érintő korrupciós vagy csak gusztustalan ügyek. (amúgy éppen most is van az egyik szövetségi szenátor ellen egy „ügy”. nem fizetette be a vagyonadót egy ingatlanja után. országos botrány. mondom más itt a lépték.) a kilencvenes években volt a nagy divatja ezeknek az ügyeknek. de tulajdonképpen nem is az volt az embereknek a nagy bajuk a politikusoknak, hogy belemásztak korrupciós ügyekbe, mert azt vizsgálja ki az fbi, azt’ csók. sokkal inkább zavarta az embereket, hogy a politikusok mutyiztak orrba-szájba és olyan háttér-megállapodások születtek a commissioner-ek (mondjuk őket helyi - state vagy council vagy county - képviselőknek) közt, amik mögötti szándékokat, háttéralkukat senki, mármint kívülálló nem tudta követni. márpedig itt a hatalomgyakorlás technikája jóval kényesebb, mint nálunk. öt vagy hét választott comissioner hozza meg a döntés közös megegyezéssel többnyire. így ha hárman-négyen összemutyiznak, a többiek tehetnek akármit, a nyilvánosság nem tudja, hogyan és miért született a döntés. nomost kitalálták erre ezt a törvényt. miről is van szó?

a képviselői ülések mindig nyilvánosak. mindenki bemehet, sőt, szót is kaphat, ha előre bejelenti. ha nem, nem, felugrálni, beleugatni nem lehet.

minden elhangzott szó rögzítve van. sőt: öt-nyolc kamerával veszik is az ülést. és most jön a lényeg: minden dolog, feljegyzés, elektromos adat (!) nyilvános, ami benn van, történik a teremben. ha valaki egy fecnire felír valamit, azt - ha kéri valaki - meg kell mutatni. ha valaki kap egy sms-t, emilt, azt meg kell mutatni. illetve lehet mondani, hogy magánügy, de ezt egy erre hivatott eljárásban bizonyítani kell. ha nem tudja vagy nem akarja az illető, akkor nyilvános és kész. szóval olyan nincs, hogy a valaki küld a képviselőnek egy sms-t, hogy mackókám, tolok neked 20,000 bucks-t, ha a szeméttelepemet műemlékké nyilváníttatod. továbbá: olyan sincs, hogy a képviselők egymást manipulálják. illetve van,de csak nyilvánosan.

ez a rendszer egész floridára érvényes, városi, county vagy state szinten.

nekem ez nagyon tetszik. súlyos, de állítólag működik. és igen, ezt is ki lehet játszani, de az itt nem divat.

a tegnapi utolsó találkozónk a floridai cukornádtermesztők szervezetének a vezetőjével találkoztunk negyvenes nő. nagyon érdekes volt. a találkozó. ötünk közül (szlovák kulturális újságíró, cseh szociológus, kutató, török biztonságpolitikai szakértő, német igazságügyi, törvényhozási szakember) mindannyian ittuk a szavait.

utána külön kértem, ha lehet szervezzenek meg egy találkozót a nyugdíjas önkéntes tűzoltók egyesületének helyettes vezetőjével is. vagy a negyedik presbiteriánus egyház ingyenebéd-osztó női tagozatával. no, most kezd egy kicsit tele lenni a tököm azzal, hogy reggel nyolctól este nyolcig annyi időnk sincs, hogy levegőt vegyünk.

voltunk a helyi kereskedelmi kamaránál.

olyan, mint nálunk, csak az a különbség, hogy sokkal puccosabb az iroda és sokkal szarabbul öltöznek sokkal többért. a kamara alvezetője egy skót fickó. olyan tíz éve jött ide floridába, mert itt mégiscsak jobb. floridában a következők a húzóágazatok.

1. turizmus, ami azért buli, mert két szezon is van, vagy több. télen jönnek az öregek, nyáron meg a fiatalabbak.

2. a turizmusra épülő építőipar, ami most visszaesett. elég komoly munkaerőt felszív főleg a bevándoroltak köréből. olykor nem is mindig bejelentve.

3. különböző egészségügyi szolgáltatások (for-profit, itt minden az), amik ismét csak a télen északról ideözönlő nyugdíjasokra alapoznak. „aki idejön, az biztosan beteg is lesz. ez egy nagyon nagy üzlet.” nemcsak a biznisz, de west palm beach építészete is leköveti ezt az keresletet. háááát… postmodern puccoskodás. giccs, amit leginkább azzal védenek, hogy ez a posztmodern. amúgy meg ez kell az ideérkezőknek. el is neveztem funeralism-nak. az európai kollégák nagyon szeretik. az emrikaiak meg csúnyán néznek.

4. biotech és mindenféle új típusú k+f ágazatok. például megújuló energiákon alapuló fejlesztés, kicsit gyártás. megkérdeztem, hogy ez itt ennyire népszerű, akkor miért nem találni nyomát sem a környezettudatosságnak (túlfogyasztás, totál horror hulladékkezelés). hát mert nem saját piacra fejlesztenek. az biztos, hogy itt még egy jó ideig nem fognak kelleni a kutyának sem ezek a dolgok, de a világon másutt ennek van piaca. no, ezt meg nevezhetjük méltán a teljesen érdekorientált szabadpiacnak.

amúgy mindenhol alligátorok vannak meg kígyók. a kígyóktól félnek, az alligátoroktól meg nem. „az aligátor a legostobább állat a világon. egy méteren belül nagyon gyors, azon túl meg lusta, nem veszélyes. évente mindig van egy-két baleset, részegek, gyerekek. nem szabad részegen a tavakban fürdeni, a gyerekre meg vigyázni kell.”

aligátorok, pálmák

mondás a northwood egyetem professzorától, amikor azt firtattuk, hogy a szabadpiac sem tud megoldani mindent (piaci kudarcok), csak kell azért kiegészítő szabályozás, valamennyi állam, ne adj’ isten közösségi szolgáltatások, kooperáció: „nem hinném, hogy ennek van értelme. mondják meg, ki adott többet az emberiségnek, bill gates vagy teréz anya?”

most autózunk vissza miamiból. trópusi hőség. őrült páratartalom. miami súlyos. olyannyira fake is és latin pörgés is, hogy rendes szervezet nehezen tudja elviselni. bárok, éttermek végig az óceánparton. de az óceánpart, no, az igen. itt futni majdnem olyan, mint a cote’d azur-ön. de csak majdnem.

lehet, hogy csak nekem sok már egy kicsit.

hallgassatok trendi zenét:

http://www.youtube.com/watch?v=MZXlgNMDK3E&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=MZXlgNMDK3E&feature=related

(azt nem mondom, hogy feltétlen jó is, de trendi.)

Posted on október 24th, 2009 by tibor
Filed under: Egyéb | No Comments »

ahogy ígértem, a rendőrjárőrözésről:

az volt a program, hogy este kivisznek bennünket egy-egy rendőrautóval járőrözni. nekem egy harminc körüli páros jutott. egyikük mexikói (négyéveskorában érkezett az államokba) meg egy született ch-i. nagyon barátságosak és érdeklődőek voltak. mindent tudni akartak aeurópáról, egyikük sem járt még odaát. mondjuk a rendőrök nem is tartoznak abba a jövedelmi kategóriába, amelyik az ilyen utazgatást megengedhetné magának.

úgy kezdődött a dolog, hogy rámadtak egy golyóálló mellényt, ami nagyon jól jött, mert aznap este mocskos hideg volt. aztán beültünk a rendőrautóba (ja, előtte elvittek a ch-I emergency call centerbe, ahova az összes 911-es hívás befut. 130 diszpécserállás, abszolút high tech, a falon körbe mindenféle hatalmas kivetítőn térképek, egységek pozíciója, adatok és legalább ugyanennyi képernyőn cnn és baseball. mindenhol baseball. éttermekben, köztereken, mindenütt. és akárkivel beszélsz fel-felnéz a képernyőre. elég súlyos.), szóval beültünk és mint a szárnyas fejvadászban, a két rendőrnek szépen be kellett jelentkeznie a kocsiba épített érintőképernyős laptopon, akkor visszajeleztek a vállukra szeret walkie-talkieba a diszpécserközpontból, hogy helló fiúk indultok? és az autó csak akkor indult, ha a fiúk mondták, aham, mi vagyunk, indulunk.

a mexikói negyedbe mentünk. a srácok szerint még olyan öt éve is súlyos volt a környék, de mára, hála a mindenféle rendőrségi és egyéb programoknak, nagyjából nyugi van. a gang-ek még léteznek, meg a kábítószer is gondot jelent, de már messze nem olyan veszélyesek az utcák, mint voltak. ezt azért főleg úgy érték el, hogy a városrész rekonstrukciójára sokat költöttek. illetve ez nem is így igaz, hanem lehetővé tették különböző finanszírozási megoldásokkal, hogy a lakók maguk hozzák rendbe házaikat, növekedjen az értéke az ingatlanoknak. a város meg a köztereket vágta rendbe. plusz a legcsóróbbaknak olyan bérlakás-programot (illetve olcsóház programot) indítottak, amelybe ők is be tudtak szállni, de ami itt is fontosabb: az új ingatlanokhoz (társasházaknak felelnének meg a mi fogalmaink szerint) folyamatos szociális gondozói program, városgondozás és igen, térfigyelés tartozik.

az utcák végét lezárták betonszarokkal, amikben virág nő, így például nem lehet rögtön kihajtani az utcákból, hanem menni kell két kanyarnyit. így lelassulnak az autók, ezzel meg a gang-ek nem tudnak meglógni a rendőrök elől. ügyes.

a rendőrök a laptopra kapták a riasztást: pár mondatban, hogy mi a sztori, várható-e fegyver a házban, kik telefonáltak, pontos cím, mely egységek vannak még a környéken. visszaigazolják és már mennek is. nekünk egy ügyünk volt az este folyamán, már ami a riasztást illeti. egy buggyant anyós kihívta a rendőröket, hogy a veje abuzálja a gyerekeket. illetve, hogy fennforog ennek a veszélye.

két autóval vonultak a rendőrök ki. ami kiderült, hogy a mam kicsit zavart, nem vette be a gyógyszerét. a veje a saját házában, a gyerekekkel nagy barátságban volt el. a felesége kicsit később érkezett haza, uhhhh, az anyám megint, sorry… a rendőrök megpróbálták lebeszélni az asszonyt a további cirkuszról, de nem sikerült: az este folyamán még háromszor telefonált, és még háromszor kellett visszamennünk… de a járőr tűrte nyugalommal. volt még egy riasztásunk, hogy fiatalok verekednek egy szupermarket parkolójában - ez azért érdekesebbnek tűnt, gondoltam, itt elővehetem kelet-európai harcművészeti tudásomat J - de mire kiértünk, nem volt ott senki.

aztán még megmutatták a vadiúj rendőrséget, fogdát, mindent. teljesen high tech, lenyűgöző, de télleg.

számtalan vacsorákon vettünk részt. volt, ami izgi volt: fekete amerikai társaság. középosztály. itt a vacsorát a háziak készítették. rakott tészta, pörköltszerű oldalasból, mindenféle előételek. korrekt volt. de itt legalább jó volt a hangulat is, jót beszélgettünk az egészségügyi reformról, a ghánai focisikerről, a chikagóiságról. nomost vagy csak velünk voltak visszafogottak, vagy valóban ennyire más világ, oldottak azért nem voltak. no zene, no tánc. itt egy házibuli kompletten máshogy néz ki: iszonyatos mennyiségű pia, de sok kaja is. üldögélés, beszélgetés, hazamenés.

no, de legalább itt ittam életem legjobb mandulalikőrjét.

a házban mindenütt obama-relikviák. a legsúlyosabb az olajfestmény volt. el valag pénzbe kerülhetett. ilyet másutt is sok helyütt láttunk. a lengyel kollégával tegnap este meg is egyeztünk, hogy ez azért mifelénk, azok után, hogy sztálin és követői szolgáltak múzsaként a festőknek, nemigen lenne így könnyen eladható.

másnap vacsora teljesen más környezetben: egy republikánus state representative-nál. (azért így írom, mert ő állami és nem kongresszusi képviselő. ha azt írnám csupán, hogy állami, akkor talán félreérthető lenne). uhhhhhhh. életem legunalmasabb vacsorája. jaj!

ami mondjuk talán izgalmas volt, hogy láthattam egy olyan házat, amilyet nálunk csak paródiaként képzelhető el. már amikor megjelent a képviselő felesége értünk a vasútmegállóban, sokkoló volt. csinos harminc-negyvenes nő, olyan magassarkúban, amilyet még elképzelni is nehéz. hozzá méregdrága rózsaszín kabát, fekete cicanadrág. az autó pedig egy cirka tízüléses, irgalmatlan nagy, fehér egyterű. bőrülések, teljesen felszerelve mindennel. de akkora, hogy elképzelni is nehéz. gondoltuk, biztos nagy a család. ez megerősödött, amikor a házukhoz értünk. a ház előtti kiskertben mindenféle műanyag halloween szarok. az egyik lekerített részen csak műanyag sírokból, csontvázakból tekintélyes méretű temető. a másik oldalon, kisebb háznyi felfújható orgonán egy motor mozgatta szörny játszik, mindig, mikor valaki elmegy mellette. az ajtóban embermérető freddie crüger (vagy valamelyik kollégája, maszkban, hatalmas késsel). mikor közeledsz hozzá, elkezd hörögni, hadonászni a karddal. gondoltuk, hogy itt vagy valami fasza, norvég sisakmetálon iskolázott házigazda lesz. vagy sok a gyerek.

de nem. gyerek egy sem, a nő épp most terhes. ketten laknak egy akkora házban, mint a néprajzi múzeum. a házban mindenütt hatalmas műanyag feliratok: „love”, „family” stb. és valami hihetetlen ízléstelenség. de gazdagon… a spejzben teli vagy félig kiivott whiskey-s gallonok milliói.

a vacsoránál azért érdekes dolgokat mondott a képviselő kampányról, lobbyzásról. de végeredményben a felesége szerepelt végig, ő is az aktívabb, egy pr-dolgokkal foglalkozó kis cége van.

a képviselő, mike úgy lett képviselő, hogy az apja, mikor nyugalomba vonult, őt ajánlotta maga helyet. azaz ez dinasztikus dolog. de ch jelenlegi (’88 vagy ’89 óta) polgármestere, dealy is az apját követi a pozícióban. ez itt teljesen természetes. sőt, szeretik is az emberek. mi ezt hogy neveznénk? nepotizmus? alighanem. pedig más, mert itt ezeket az embereket választják. nem úgy, mint nálunk, hogy apa kinevezteti a fiát mondjuk a szerencsejáték rt. felügyelő bizottságába. de csak azért a fiát, mert a lánya nem ért rá, a nyulának meg sérve van.

ismét a kajáról: tegnap egy puerto rico-I étteremben ettünk. semmi pucc, egyszerű kifőzde. a specialitásuk a hatalmas (na, mi, na, mi?, igeeeen:) steak volt. de ami igazán jó volt az a sült plantain (sütőbanán), amit kenyér helyett használtak, ebbe tették a húst, sajtot, zöldséget. elég jó volt. utána halibout-t ettem, ami egy halfajta, volt már vele dolgom wilmingtonban is. nincs szálkája a csontja leginkább cápára emlékeztet.

előtte meg ngo-kat néztünk megint, hát még egyszer: itt az, hogy ngo, egész mást jelent. annyit, hogy független az irányításuk a kormányzati, önkormányzati hivataloktól. de nem csórók, nem lúzerek. két példa: ch plsen nevű városrészében valamikor csehek éltek. az 1960-as évektől a lakosság kicserélődött, mára gyakorlatilag mexikóiak élnek itt. a városrész azonban nagyon leputtyadt a 2000-es évekre. a helyi egyházak (írtam már, az is mást jelent itt), néhány magánszemély kezdményezésére összeadtak hát valamennyi (30,000) dollárt és kitaláltak egy tervet, mit lehetne csinálni. felújítják a lerobbant házakat és új ház építési programot is indítanak. emellé biztosítanak szociális szolgáltatásokat. mára a szervezet saját szolgáltatóházzal, több mint 100 alkalmazottal, éves több, mint 40 millió dolláros költségvetéssel rendelkezik. az ezévi tervük 200 új lakás építése. profik és hatékonyak. költségvetésük kétharmadát a város adja.

a másik szervezet is egyházi hátterű, valamikor a nyolcvanas években alapított ch feketék lakta negyedében a bethel new life nevű church. mindenféle szolgáltatásokat nyújtanak, utcai ellátás, hatalmas ellátóház öregeknek, nappali és bennlakásos, lakhatási program és IDA program (az autonómiánál ezt „befektetés a jövőbe” programnak neveztük, www.autonomia.hu). mellette mindenféle microfinance szolgáltatások kereskedelmi bankokkal. a szervezet éves költségvetés 20 millió usd felett. 60% városi, 10% állami, 10% szövetségi, 10% magánadomány, 10% saját bevétel (saját konyha, helyiségek bérbeadása). a szervezetet egy teljesen független board irányítja, illetve nem független, mert az egyház mindig ragaszkodik hozzá, hogy 50% +1 fő szavazata legyen. de ezek nem mániákus szemforgatók, hanem sokszor a betegek, ápoltak közül kerülnek ki,

hát igen, azért az egyházak kapcsán nem csak az a különbség, hogy sok van itt belőlük. persze, vannak itt is „ügyek”, pedofil papok, tévépróféták, minden, de az egyházak zöme valóban kinn van az utcákon.

a mexikói negyedben elmentünk egy helyi kiállításra. én ragaszkodtam hozzá, mert itt a mexikói kultúra szinte ugyanúgy él tovább, mint odahaza. erre példa a házak falán a sok mural (paintings). egész házfalnyi festmények hol naiv, hol kifejezetten művészi, hol grafittis stílusban. hozzánk is most jön be a dolog, mint közösségfejlesztő tevékenység: pécsett foglalkoznak vele civilek. a képek a mindennapi életet, illetve annak stilizált, eszményített változatát mutatják be. mondom, van köztük kifejezetten művészi és naiv is (az utóbbi viszont már ezért is ütős). az egyik leghíresebb alkotó (…) royas itt nőtt fel. később már nemcsak falra, hanem vászonra is festett, de a legérdekesebbek az installációi, amelyek alapja az a mexikói szokás, hogy a lakóházakban berendeznek egy-egy sarkot a szeretett halottaknak. ide mindent összehordanak, ami emlékeztet a halottra, amihez köze lehetett, ami utal rá. plusz kaját, képeket, világító elemes biszbaszokat, művirágokat, übergiccseket. namost ami létrejön, az egy olyan színes és sokkoló installáció, ami fejbebassza az ehhez nem szokott embereket. ja, és hát igen, ez az egész azért van, hogy ez felajánlás (oferta) legyen az elmenteknek, hogy megtiszteljék a visszatérésükkel az ittmaradtakat. ennek megfelelően az is kifejeződik, hogy ők már itt vannak a halottak birodalmából. ergó: mindenféle vicces (nekik nem!) és sokkoló csontvázakat (műanyagból, többnyire) tesznek be az installációba, sokszor felöltöztetve az elmentek kedvenc ruháiba, ékszereivel. ha volt kedvenc kutyája, akkor van kutyacsontváz is. sokszor az installáció már jobbára inkább csontvázakra koncentrál, a színes biszbaszok már csak kiegészítik az egészet. a legdurvább az volt, amikor egy ketrecben ült egy papagáj(csontváz), az asztal mellet feküdt egy kutya(csontváz), a fotelben meg ült a nagyi(csontváz) és nézett egy bekapcsolt színestévét.

nos, royas ezt „gondolta tovább”: egyik installációja rózsaszín párnákkal kibélelt koporsó, benne a nagyi. másik: egy koporsó, aminek a fejrésze nyitva, abban egy képernyő, amin egy szakállas fiatal faszi arca látszik, és követi a néző, látogató mozgását, néha kacsint egyet. a koporsóra billenytűzet, egér téve, ha a halottnak kedve lenne…

barátaim! nem én vagyok a legzakkantabb a világon. evangélium!

mindjárt leszállunk floridában. a társaság elég erős: egy pozsonyi fickó, újságíró, teljesen flúgos, hatalmasakat nevet magán és olyan módon affektál, ami már nem is az, hanem életstílus. van egy holland újságíró, ő életművész, biciklizik és senki nem tudja követni a ritmusát, egy török lány: honvédelmi szakértő. boring. egy német jogásznő (boring) és egy prágai srác, kutató. nem boring, csak kisfiú. erős.

csókollak bennetek!

Posted on október 21st, 2009 by tibor
Filed under: Egyéb | 1 Comment »

most repülök el wilmingtonból. megpróbálom összerakni azt, ami bennem van, bár az biztos, hogy kell még idő, hogy ülepedjenek a dolgok.

most, itt a repülőn, lenézve a környékre a legfontosabb, hogy mennyire a térről, tágasságról szól amerika. kívül, belül. a hatalmas házakhoz hatalmas parkok tartoznak, nagyon jó minőségű utak sokszor csak egy-két házhoz, mérföldeken keresztül. és hát belül is: egyfolytában azt hallottuk, hogy doing. csináld. ha csinálod, akkor megvalósul a benned lévő szabadság által biztosított lehetőség. az alkotmányba is foglalt szabadság és a boldoguláshoz való jog, mint az emberi természet elválaszthatatlan része.

és igen, ez a szabadság más, mint minálunk. a szabadság felelősség is, amivel vissza is lehet élni, elég csak az amerikai társadalombiztosításra, egészségügyre gondolni. az egyénnek jogában áll mindent csinálni magával: cigizzen, ha akar. de akkor fizessen is a rákgyógyszerért. jogában áll motorozni ész nélkül, de akkor ne fizesse az állam a baleseti ellátást (ettől még fizeti, de nagyon ellene vannak…). még az ellen is komoly tiltakozás volt, amikor az egyes államok bevezették a kötelező bukósisak-viselést. saját felelősség. alkotmányos jog. mi ezt úgy mondanánk: aki hülye, haljon meg.

tér és tágasság. jaj, az óceán… az nagyon… tegnapelőtt este kinn ültem a kicsit betintázott gazdámmal a mólón a party után és néztük és sóhajtoztunk. mint a bólya. (buoy). hát itt tényleg az érzelmek dagályáról van szó és nem a holnapi értekezletről, gázszámláról. na de ezt minden nap…?

cape fear. wilmington. cape fear az a folyó, amely wilmingtonnál ömlik az óceánba. a környéket meghatározza a meanderező torkolat. holtágak, folyóágak, tavak mindenütt. a folyó neve amúgy az azonos című film(ek)ből lehet ismerős. a filmet itt forgatták és úgy megtetszett a disney-nek, hogy nagy stúdiót is építettek ide. a városban amúgy olyan százezren laknak, de ennek csak a fele lakhat valóban a városban, a downtown-hoz közel, a lakosság többi része a környéken, ranch-okon él. wilmington belvárosa tulajdonképpen három utca, illetve olyan 6-8 hektárnyi régi házas beépítés. sajnálom, hogy nem tudok képeket feltenni (bár lehet, délután már igen). ezek a régi házak fadeszkás, nagyon helyre darabok, mind valami vicces színre festve, de mivel mind ilyen mókás, az egész nem ízléstelen. ennek a színkavalkádnak az az oka, hogy amikor ezeket a házakat építették (nagyjából XIX. sz. vége), akkor a legolcsóbb festék az ólomszürke volt. ergó aki azt akarta demonstrálni, hogy az alignál kicsit több pénze van, tehát a szomszéd vakuljon meg az irigységtől, az más és más színre festette a házát. és mivel ezt a belvárosi részt az eredeti állapotában állították helyre, a színeket is visszahozták (vagy eleve ilyenek is voltak mindig). minden házon egyentábla: ki és mikor építette a házat (azaz: első tulajdonos), mivel foglalkozott.

jó volt tegnap ülni a 25 fokban a folyóparton egy bárban és helyi whiskey-t inni. a város egyetemi város, nem is lehet másokkal találkozni (egyáltalán!, komolyan, mintha nem lenne a városnak „normál” lakossága), mint egyetemistákkal és redneck-ekkel. na, de kik is a redneckek?

parasztok. de nem foglalkozásukat tekintve. mucsaiak. az én gazdámék egyfolytában rednekeztek a haverjaikkal. a rednekek pontos, rendszertani meghatározása a következő: fehér (azaz főleg észak-európai eredetű), underclass, többnyire mobilházakban (erről majd máskor, de inkább teszek fel képet) vagy lakókocsi-parkokban élők. akiknek a házainak a következő fő jellemzői vannak: amerikai zászló, ház előtt kurvanagy kanapé, sörösláda (ez egy itteni szokás: akkora mint a koporsó, a mi hűtőládánkhoz hasonló doboz, amibe minden délután beleöntenek egy zsák jeget, amit mindenütt egy dollárért lehet venni. aztán ebbe legalább két karton sört, ami el is kopik a baseball meccs végéig, amit tévén néznek a házuk előtt.)

az upper middle class ehhez a redneck társadalomhoz képest határozza meg magát. a rednecknek nincs nagy hajója, csak horgászcsónakja. nincs három autója, csak egy baszománynagy terepjárója. a redneck gyereke private school-ba jár. a redneck legfeljebb gitározik, az upper middle class zongorázik. az upper middle class members only klubbokba jár, a redneck dive pubba. (ez azt jelenti, hogy mocskos - ja, nekik, nekünk körülbelül a menőbb pesti kocsmáknak felel meg - és lehet cigizni. a dive pub többnyire ocsmány kockaépület nagy parkolóval, távol a házaktól, mert itt zene van. bizony, nem is akármilyen. tegnap éjszaka itt végeztünk. tuesday jam volt.

ez azt jelenti, hogy aki akar, hozhatja a hangszerét, bedugja az erősítőbe (a hangcucc kb. az a38 szintén volt). előtte meg felírja magát egy táblára, ahol félórákra van osztva az este. szóval szépen, rendesen. ha szabad hely valamelyik félórában, beírja magát az illető, de olyan nincs, hogy az együttesemmel felkapaszkodok a színpadra.

mégis…olyan blues volt, amit még talán életemben nem hallottam. dacára annak, hogy a bluest nem is szeretem, nagyon elszálltam. ja. volt egy teljesen lepusztult arc, úgy zongorázott, hogy felállt, ugrált, majd szembe fordult a zongorával, azaz elölről, fordítva nyomta. ja, ez cirkuszi majomkodás, nem feltétlen zene, de a szólója is rettenetesen elborult volt.

az egyik énekesnőt dusty-nak hívták, filippínó eredetű lehetett. olyan ötven körül volt. énekelt és szaxofonozott, a hangja valami olyan füstös, rekedt ráspolyszerű volt, hogy beszarás. nomost felment mellé egy akkora nő, mint az empire state building, korban azonos, ő vokálozott. behunyt szemmel, zárt szájjal. horrorisztikus látvány volt. és a hangzás is. uhhhh. basszusgitáron mike, zongorán a dán fickó, társunk, míg dobon mike haverja, ned (mosmár az enyém is J nyomta.) öten voltunk közönség. tánc? senki. pedig igény lett volna rá, ha kivel…

ned építési vállalkozó. ő is milliomos. vagy méginkább. három házzal van az övé mike-étől, hajója kettőre az övétől. ha van olyan élet, ami igen, az az övé. két nagyon helyes gyerek, hatalmas ház, teljesen normális feleség, akkora és olyan ház, amit tényleg alig tudunk elképzelni. és vitorlás és motorcsónak és számtalan autó és a szabadság őrülete a faszi szemében. amikor elmentünk a buli után a jimbo-ba (helyi reggeliző-vacsorázó hely. nagyon tradicionális: mint a filmekben, pultnál székek és műbőr székek, asztalok, a menü pedig hamburger, rántották, mashed potato). nagyon lehetett érezni, mitől más ez, nyitott bmw kabrióval (525, múzeumi darab, de ez mike kedvence) menni a buli után kajálni, meginni még egy kentucky-t (on the rock), mint meginni két fröccsöt a szimplában és hazatrógerkodni az éjszakai járattal.

sokan basztatnak azzal, hogy dude (vicceltem, ezt itt mondják. az volt a fő móka, hogy mike-ék arra tanítottak, hogyan kell ezt különböző helyzetekben kimondani. a jelentése körülbelül ez: „öcsém, bazeg”), szal hogy bele ne haljak a nagy szakmaizásba a programokat tekintve (jó, mások meg több vicces dolgot akarnak…). pedig a tegnapi program megint agyament volt: reggel mike elvitt a munkahelyére. egy non-profit (hahahaaa) szervezetet menedzsel, mint ceo (hahahaa). a szervezet menedzsment szolgáltatásokat nyújt egészségügyi ellátó intézményeknek (kórházak, szoc intézmények, árvaházak stb.) nemcsak finanszírozás, hanem minőségbiztosítás, minden (…

bassza meg, viharba kerültünk. hogy útálom!!!

… RHA Health Services, INC. érdemes rákeresni). szóval az egész szervezet a magánalapon működő eü. és szoc. ellátás egyik, három államot lefedő szolgáltatója. nagyon is volna mit tanulni ettől a rendszertől. ha nem eszi meg a politika és nem lett volna kissé magyarosch a hospinvest, az lett volna ehhez hasonló cég, azzal a különbséggel, hogy ez valóban komolyan veszi a finanszírozás magán-alapú rendszerét.

ezután jött egy fiatal, de kinézetre (súlyos haj - lefésülve, súlyos öltöny, ing - drága, de sírnivalóan pacuha, kifejezése leginkább egy jalapeno-vacsora utáni aranyeresre emlékeztetett) nagyon is öreg jogász fickó, aki a civil és criminal code különbségéről, illetve a tart (?) reform fontosságáról mesélt. rémesen izgalmas volt. J.

utána elmentünk egy környezetvédelmi ngo-hoz. no, ez formáját tekintve biztosan ngo. de sem a felszereltség sem a hangulat, mentalitás nem emlékezetett a nálunk megszokott ngo-kra. egy decens ötvenes hölgy elmesélte, hogy mennyire fontos az élőhelyek diverzitásának védelme, ők ezeket katalogizálják, 60,000 acres tartozik hozzájuk, minden élőhelyet egyszer egy évben felkeresnek, monitorozzák. azt’ annyi… merthogy az amerikai - egyéni szabadságra, magántulajdonra épülő jogrendszer nem teszi lehetővé, hogy ha valaki szemétbányát csinál a földjéből, közbelépjenek. legfeljebb megvehetik a nagyon kényes helyeket, erre kapnak is évente egy szép kis összeget az államtól (illetve a szövetségi kormányzattól). ezt csinálják. rettenetesen unalmasan. rettenetesen hivatalnokmód. megkérdeztem, hogy, khm, hát nem akarok izé lenni, de a zöld ngo-knak volna mit tenni a tudatformálás terén, ha a fogyasztási szokásokat nézzük, így annak talán volna értelme, ha ezek az ngo-k mondjuk a monitorozásaikat nyilvánosan, akár gyerekek bevonásával csinálnák, nem? well… it’s a good idea! yes.

utána egy alapfokú művészeti iskolába mentünk, ahol próbáltunk a mindenféle hivatalnokokkal, művésztanárokkal beszélgetni arról, hogy most akkor itt kultúráról vagy művészetről van-e szó. meg hogy mennyire community based az, amit csinálnak. hát… minden oda futott ki, hogy ha a gyerek részt vesz ilyen oktatásban, akkor jó szülő, jó polgár lesz. meg hogy sok turistát hoz a kultúra a városba. és remek kis lakáskulcsokat mintáztak gyurmából. számszerint 175,254 darabot. de a drámafoglalkozás bájos volt. na, az legalább, igen. egy régi templomból (fából épült hatalmas terem, hatalmas ablakokkal, szőnyeggel - mondom, itt más minden…) átalakított, illetve nem is alakított: úgyhagyott épület volt. a színpadon olyan zenekari cucc, amit megintcsak alig látni magyarországon. az iskola deklaráltan a legszegényebb (included redneck-ek) családok gyerekeinek van.

ezután jött, ami a legérdekesebb volt: angel’s club. ez tulajdonképpen business angel-eket jelent, ami talán már nálunk is ismerős. arról van szó, hogy vannak, akiknek van befektetni való pénzük. nomost vannak, akiknek van jó ötletük, de kéne nekik tőke. minket, azzal bombáznak már egy ideje amerikai kollégák odahaza, hogy próbáljuk ki ezt a modellt. nomost nézzük, hogy mi is ez itt:

az egész rendszer nemcsak amerika, hanem világszerte terjedőben van. a lényeg az, hogy összegyűlik 5-10-15 ember egy városban, akik tehetősek. mike és ned. például. igazolniuk kell, hogy vagy évi 200,000 usd adózott bevételük (!) , vagy egymilliós igazolt vagyonuk van. (az egész móka szövetségi törvény által szabályozott az usában.) akkor várnak egy évet a jelentkezéstől és beléphetnek a klubba. a klubbnak van egy elnöke (önkéntes), aki szervezi az egészet. minden hónapban összegyűlnek és meghallgatnak prezentációkat olyan vállalkozásoktól, akik szeretnének tőkét szerezni. ha a prezi ütött, akkor mindenki eldöntheti, beszáll-e. senki nem tudja pontosan, a másik melyikben és mennyivel van benn, de mike szerint az egész klub kapitalizációja olyan 3-5 millió dollár. nem lehetnek többen, mint 20 fő. (!) nomost eldönthetjük, ki akarjuk-e ezt próbálni. aha, ki. tessék először összeterelni 15 embert egy-egy városban ennyi lóéval. tiszta, kockázatválló és befektetési szándékkal. khm.

három prezentációt hallgattunk a különböző bizniszekről:

1. internetes szolgáltatás egyházaknak (mondom, itt más… a church jelenthet akár egy kerületi független egyházi közösséget is. sőt, volt olyan faszi, aki azért akart egyházat alapítani, mert az egyházakat adómentesség illeti meg, a háza meg túl nagy volt, gondolta, mától nagyboldogmákoskalács mennybemenetele egyház lesz a neve, az adóhivatal rúgott azért egyet a seggébe), szóval egyházaknak nyújtana olyan szolgáltatást, ami nagyjából az iwiw-nek felelne meg. hogy az egyházak a neten keresztül szervezhessék életüket. állítólag ütős biznisz, de utólag kérdezgetve a népeket, senkit nem hatott meg igazán.

2. ez már agyasabb volt, de nagyon egyszerű: gumiabroncsok kereskedelme a neten keresztül. disztribútor hálózat. folks megrendelni abroncsot neten, disztribútor megjelölni neki a legközelebbi gumist, ahová 24 órán belül le van szállítva a cucc. ott meg diszkontáron felteszik neki. a gumis jól jár, ad kedvezményt, a disztribútor is, az is. na, ez már többeknek tetszett.

3. internetes játékfejlesztés. súlyos-agyament és kevésbé súlyos játékok vastag grafikai háttérrel. két erősséggel: szoros holywood-i jelenlét, a legújabb mozikra fejlesztett játékok és facebook-on történő promóció.

mindhárom vállalkozás már működik. mindhárom vállalkozás éves árbevétele 3 millió dollár felett, van, amelyiké 6. na most ezek kérnek tőkét fejlesztéshez. igen, tényleg jó ötlet lenne nálunk a modell.

azért érdekes volt a hangulat is. egy külvárosi irodaépületben találkoztunk. egy nagy, de elegáns előtérben volt büfévacsora. állatjó borok, sörök (ugyanolyan ocsmány ládából, mint a hajón), nagyon jó kaják. (a kajákról majd írok máskor.)

ezek az emberek, mint jeleztem, gazdagok földi és égi mércével. mégis, náluk rosszabbul öltözött kollektívár már rég láttam. volt olyan, aki az otthon is megszokott gumiklumpában, rövidnadrágban volt. volt, aki pólóban, megint mások, súlyosan drága és ordenáré öltönyökben. ez a klub a deklarált lazaság helye. a kérdések, stílus, dude, a lazaságé. de annyira erőltetett volt, hogy csak na.

amikor ezek az emberek lazák, ugyanazt a súlyosan ocsmány egyendrapp nadrágot, világoskék inget és sötétkék, rézgombos zakót viselik, de a csúnya barna csatoscipőhöz nem hordanak zoknit. komolyan. ez megy délen. mike mondta. (neki és ned-nek legyen mondva, ők korrektek voltak: farmer, fehéring.)

az előadók mind viseltek zoknit. ők nem voltak lazák. sőt.

előtte nap elvittek vidékre egy lövészklubba lőni. hogy lássuk, a fegyver egy szerelem is lehet. lőttünk skeeting. hát azt kipróbáltam, de mikor elővették a magnumot (nem viccelek!), akkor mondtam, hogy, dude, ez eddig sport volt, enjoyed, de kösz, eztán már vadmalackodás. végig nevettek is aztán, hogy milyen vicces európai csávó vagyok, mert szimbolikus határaim vannak. hát puskával is lehet embert ölni, akkor meg már nem mindegy…? ezekkel tényleg nem egy logikai galaxisban toljuk, na.

(mindegyiküknek, mike, cimborája, minden fegyvernemből: puska, távcsöves, revolver, kispuska legalább három volt. nem viccelek, a terepjáró hátulja dugig volt fegyverekkel. ennyi az egész magyar hadseregnek nincs. súlyos, nagy. igen.)

még egy dolog, amit érdemes megemlíteni. itt minden szociális, oktatási, kultúrális, sport szolgáltatás a magánszektoron alapul. az állam ezt egészíti ki - és nem fordítva, mint nálunk. ezért a found-raising alapvető, létfontosságú szakma, tevékenység. minden szolgáltatás azon múlik, adnak-e rá az emberek pénzt, vagy sem. szeretem ezt.

az oktatásban például úgy megy az ösztöndíj-rendszer, hogy öregdiák szervezetek működtetik és szednek mindenféle módon pénzt össze. professzionális önkéntesség. az egyik mód, hogy az egész iskola, gyerekestől, szülőstől, öregdiákostól beöltözik maskarába, mint nálunk a vidám ballagáson. járják a várost, becsengetnek mindenhova, leszólítanak mindenkit. ha a bohóckodás megnyerő, elkérik a delikvens címét, ahová aztán elmegy a profi found-raiser és letárgyalják, hogy az illető mennyivel járul hozzá az iskola, ösztöndíj finanszírozásához. no cash. korrekt a rendszer. az a neve, hogy pledge drive.

akarom ezt otthon is. okos, tiszta.

na, kikapcs, mert leszállás.

csókollak bennetek, magyarok.

Posted on október 14th, 2009 by tibor
Filed under: Egyéb | No Comments »